HANGYA Állásfoglalások

A HANGYA KÖZLEMÉNYE

A HANGYA KÖZLEMÉNYE

Rendszerváltás után végbement a szövetkezeti modellváltás

A HANGYA SZÖVETKEZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS 2013 május 30.-án új vezetőséget választott . Az új elnök PATAY Vilmos országgyűlési képviselő, akinek munkáját segíti társelnökként Szeremley Béla és DR. Szabó Zoltán főtitkár. A Közgyűlése értékelte az előző 15 év eredményeit és meghatározta jövőbeni feladatait, melyet a „ZÁRÓNYILATKOZAT” összegez.

Végső szakaszában a földtörvény

HANGYA állásfoglalás

a mező,-és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban

 

Szervezetünk Igazgató Tanácsának tagjaival történt egyeztetés alapján - a beérkezett véleményekre építve - a Magyar Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnökéhez küldtük meg állásfoglalásunkat a bizottsági, illetve frakció álláspontban történő érvényesítést kérve. A továbbiakban a levelet teljes terjedelemben közöljük.

Állásfoglalás a Polgári Törvénykönyv tervezett módosításáról

 HANGYA állásfoglalás a Ptk. tervezet szövetkezeti fejezetéről

A HANGYA Igazgató Tanácsa a megtárgyalta a Polgári Törvénykönyv társadalmi vitára bocsátott anyagának szövetkezeti fejezetét és azzal összefüggésben a következő állásfoglalást juttatta el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz. 

2012-ben hazánkban lesz a COPA-COGECA éves kongresszusa

  
A 2012-re Magyarországon tervezett COPA-COGECA rendezvény lesz az első alkalom, hogy a 27 tagállamot tömörítő, legjelentősebb európai gazdák és szövetkezetek szervezete az új tagállamok egyikében tartja éves közgyűlését – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter múltév szeptemberében azután, hogy az unió közös agrárpolitikájának (KAP) 2013 utáni jövőjéről tárgyalt Pekka Pesonennel, a COPA-COGECA főtitkárával. amit a COPA-COGECA októberi kongresszusán tartott előadásán megerősített.

HANGYA közgyűlés zárónyilatkozata

A HANGYA 2010. november 12.-i közgyűlése a következő zárónyilatkozatot fogadta el:

Zárónyilatkozat

A HANGYA Együttműködés a mai napon tartott közgyűlésén megerősítette a jövő stratégiai irányaként közzétett, az elmúlt 12 év szövetkezetépítési tevékenységének tapasztalatain alapuló javaslatát. A HANGYA „Szövetkezésben az erő” programja messzemenően figyelembe veszi az „Erős Magyarország” alapvetéseit, alkalmas eszköz lehet a kormányzat vidékfejlesztési céljának eléréséhez.

Közösségi Agrárpolitika 2013 után

A Közösségi Agrárpolitika 2013 után

Az EU mezőgazdasági biztosa, Dacian Ciolos társadalmi vitát kezdeményezett a 2013 utáni Közösségi Agrárpolitikáról. A május 20.-án tartott Igazgató Tanácsi ülés vitája tükrében a HANGYA részéről a vitakérdések kapcsán - a terjedelmi korlátokra is tekintettel- az alábbi anyag került megküldésre. 

HANGYA közgyűlés

Közgyűlési összegzés

A HANGYA 2009. november 6.-án megtartotta a 2009. évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen Font Sándor úr, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke fejtette ki álláspontját a szövetkezeti jövőről. A közgyűlésre a HANGYA vitaanyagot bocsátott ki, melyben összegezte stratégiáját, hogy a szövetkezetnek, mint a vidéki gazdaság- és foglalkoztatáspolitika nemzeti intézményrendszerének működéséhez milyen ágazatpolitikai döntések, és szabályozási teendők szükségesek.(A vitaanyagot lásd a honlap belső oldalain.) 

A tiszújító közgyűlés ismét Szeremley Bélát választotta elnöknek, alelnökök Adamcsik László, dr. Eke Sándor és Hódi Pál lettek.

A közgyűlésen átadásra kerültek az Igazgató Tanács által adományozott HANGYA szövetkezeti kitüntetések. ( A kitüntetettek névsora a szervezeti hírekben olvasható.)