Rövid hírek

Induló pályázatok az ÚMVP forrásokra

200 milliárddal folytatódik az ÚMVP

Újra indul az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP): összesen 200 milliárd forintra lehet majd pályázni – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Mezőgazdasági és kertészeti termelők, erdőgazdálkodók, gazdasági társaságok, mikro-, kis- és középvállalkozások, települési önkormányzatok, nonprofit szervezetek igényelhetnek támogatást a keretből. 2010-ben az Európai Unió előírása szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium értékelte az ÚMVP félidei tevékenységét. Kiderült, hogy a program összes keretének, mintegy 1300 milliárd forintnak a 80%-át az előző kormányok már lekötötték. A pénzek elosztása sem volt egyenletes, a pályázók 5 %-a vitte el az eddigi támogatások több mint 60%-át.
 

Segítség a tejágazatnak

| 2011. március 28.

46 millió euró támogatás a hazai tejágazatnak

Megjelent a különleges tejtámogatásról szóló rendelet, amely március 28-tól hatályos. A tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezelésére az Európai Unió 46 millió eurót biztosít 2011-re Magyarországnak.
Az EU 2011-es programjára új és korábbi pályázók egyaránt jelentkezhetnek, amennyiben teljesítik a jogszabályok által előírt - tejtermelő tevékenység folytatására vonatkozó - kötelezettségeiket. A magyar termelőknek juttatott összeg pontos mértéke függ az igénylők számától, valamint az általuk leadott, kilogrammban meghatározott tejmennyiségtől.

Megindulhat a 2011. évi egységes kérelmek kitöltése

| 2011. március 28.

Megnyílt a 2011. évi egységes kérelmek kitöltő felülete az MVH-nál
 

Március 21-én megnyílt az egységes kérelem elektronikus kitöltő felülete, amelyet az MVH honlapján (www.mvh.gov.hu) az „Elektronikus ügyintézés" menüponton belül az „e-Egységes kérelem" menüben lehet elérni. Ezzel egy időben megnyílt az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatáshoz kapcsolódó területazonosítási kérelem beadási felülete is.

Jelenleg az egységes kérelmek kitöltésére és mentésére van mód. Az egységes kérelmek benyújtására kizárólag a vonatkozó vidékfejlesztési miniszteri rendelet hatályba lépése, és az ahhoz kapcsolódó MVH közlemény kihirdetése után lesz lehetőség.

A hasznosítatlan állami földek a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet fókuszában

| 2011. március 28.

A hasznosítatlan állami földekre megbízási szerződéseket köt az NFA

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) megbízási szerződéseket köt a gazdálkodókkal a hasznosítatlan állami földek megművelésére legfeljebb egy gazdasági évre. Erre vonatkozóan közleményt bocsátott ki a szervezet. 
A korábbi földalapkezelő vagyonnyilvántartásának átvétele után kiderült, hogy az előző kormány elhibázott birtokpolitikája miatt jelenleg több százezer hektárnyi állami tulajdonú terület hever parlagon.
 

Önkéntes szövetkezés, mint közösségépítő alkotmányos alapérték

A HANGYA által  Kövér László úrhoz megküldött,  a szövetkezeti értékek alkotmányos elismerését célzó kezdeményezést felkarolta Patay Vilmos képviselő úr és annak alapján "Az önkéntes szövetkezés, mint közösségépítő alkotmányos alapérték" címmel tette meg felszólalását az alkotmány általános vitájában. A felszólalás szövegét az alábbi linken érheti el:
http://www.kpe.hu/index.php?Cikk=160549

 

Megkezdődik a magyar termék rendelet társadalmi vitája

| 2011. március 9.

 

A fogyasztók hiteles tájékoztatása érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium rendeletben kívánja szabályozni a magyar termék fogalmát. Közlemény.

A jogszabályra azért van szükség, mert az utóbbi időben egyre több élelmiszeren találkozhattak a fogyasztók félrevezetően feltüntetett magyar eredetre utaló kifejezéssel illetve képi megjelenítéssel. Az állampolgárok egyre inkább igénylik, hogy valóban magyar eredetű élelmiszereket vásárolhassanak, viszont a felmérések alapján az elmúlt időszakban gyakran becsapottnak érezték magukat a megtévesztő jelölések miatt.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a lakosság valós tájékoztatása érdekében ezért olyan önkéntes jelölési gyakorlatot kíván bevezetni, amellyel a hazai termékek pontosabban azonosíthatóak és egyszerűbben felismerhetőek.

„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”

| 2011. március 9.

Kemény Bertalan Falufejlesztési Díjat adott át Csatári Bálint, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnöke Alsómocsoládon. A kitüntetést idén Balog Sándor tanyagondnok, Jávor Károly építészmérnök, Török István falugondnok és Zaja Péter vidékfejlesztő vehette át. A díjazottakat V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár köszöntötte.

A Kemény Bertalan Falufejlesztési Díjat a Falufejlesztési Társaság alapította 2008-ban, hogy erkölcsi elismerése legyen azoknak a falugondnokoknak, akik feladatukat a Kárpát-medence területén legalább öt éve végzik kiemelkedő színvonalon. Díjat kaphatnak még azok a vidékfejlesztési szakemberek, közösségfejlesztők is, akik szűkebb-tágabb környezetükben sokat tesznek a vidék megújításáért.
VM Sajtóiroda

A pályázók 5 %-a vitte el az eddigi támogatások több mint 60%-át

| 2011. március 9.

A vidék gerincének az agráriumnak kell lennie, ennek érdekében jelentős átalakulások várhatók a közeljövőben a vidékfejlesztés és az agrártámogatás rendszerében – mondta el V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Új Széchenyi Terv mezőgazdasági támogatásainak lehetőségeiről tartott makói előadásában.

„Az elmúlt időszakban leértékelődött mindaz, ami a faluhoz kötődött, például a házias ételek, a minőségi, egyedi értékek” – folytatta V. Németh Zsolt. A kormányzat ezt felismerve átalakítja az eddigi támogatási, pályázati lehetőségeket.

A HANGYA szövetkezetei új ZALABAROMFI feldolgozót építenek

A felszámolt Zalabaromfi Zrt.-nek korábban beszállító termelői csoportok összefogtak egy új, saját tulajdonú feldolgozóüzem létrehozására. Dr. Fazekas Sándor miniszter, Vigh László országgyűlési képviselő és a ZÁÉV vezérigazgatója február 11.-én elhelyezte a Pacsai Ipari Parkban felépülő új, termelői tulajdonlású baromfifeldolgozó épületének alapkövét.  A tervek szerint még az idén megkezdődhet a termelés a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-ben.

 

A magyar EU elnökség első miniszteri ülése

| 2011. február 1.

Fazekas Sándor vezette a magyar uniós elnökség első miniszteri tanácsülését

A magyar elnökség 2011. január 24-én Brüsszelben, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén mutatta be féléves programját. Az elnöklő Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta, a magyar elnökség mottója az „Erős Európa”, ami erős közös mezőgazdasági és halászati politikát feltételez.
A Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter által vezetett ülésen a Tanács vitát folytatott a közös agrárpolitika jövőjéről, Németország beszámolt a dioxinválságról, a Bizottság pedig a méhegészségügy helyzetéről. A miniszterek közös véleményt fogadtak el a Parlament és a Tanács együttes fogyasztói irányelvéről. Szó volt még a sertéshúspiac nehézségeiről és az EU-val szomszédos országokból behurcolt sertésbetegségekről.