Hazai hírek

OMÉK 2015

 OMÉK 2015, a Magyar Föld Legjava

Szeptember 23.-án nyit az OMÉK 2015 kiállítás. A rendezvényen a HANGYA szeretettel várja a termelők szövetkezeti együttműködése iránt érdeklődőket az A pavilon 205 B/2 standon. Az egyéb programok közül felhívjuk a figyelmet a kezdeményezésünkre sorra kerülő, a  Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a HANGYA Szövetkezetek Együttműködése által megrendezendő fórumra. A rendezvényen Patai Vilmos a HANGYA elnöke és a NAK Szövetkezeti Integrációs és Agrárgazdasági Osztályának vezetője mond majd nyitóbeszédet. A termelői együttműködések helyzete és a továbblépés lehetőségei című fórumra a NAK standján (101/A) került sor  2015. szeptember 24. csütörtök 10:00 órai kezdettel. A rendezvény részleteiről a csatolmányokban tájékozódhat.

Megemlékezés Tordason

 Újra eredeti helyén Almási Balogh Elemér szobra

A HANGYA első vezérigazgatójának szobrát az 1939-ben szövetkezeti mintafalunak nyilvánított Tordas település őrzi. Az 1950-es években helyéről eltávolított, majd a településen lévő fajtakísérleti telepen felállított szobor ismét eredeti helyére került. Almási Balogh Elemérre, és a szövetkezetek fontosságának elismerésével kapcsolatos mai teendőinkre a szeptember 19-én tartott falunapon dr. Szabó Zoltán főtitkár hívta fel a figyelemet.  

Már nem kockázatos termék a szőlő

 Változtak az EKÁER szabályok

Szeptember 4.-én jelent meg a Magyar Közlönyben az EKÁER rendelkezései szerint kockázatosnak minősülő termékek új listája. A változások közül a legfontosabb, hogy ezentúl a szőlő nem számít kockázatos élelmiszernek, vagyis a korábbinál sokkal egyszerűbb szabályok betartása mellett is szállítható. Változás még, hogy a kockázatos élelmiszerek közül átkerültek az egyéb kockázatos termékek körébe a valójában nem ehető mezőgazdasági termékek, például a virághagyma. Ide került a tritikálé, a csemegekukorica, a borsó és a bab vetőmagja is.

Tapasztalatcsere a termelői együttműködésekről

Török küldöttség látogatása

Törökország és az EU társulási megállapodása alapján háromfős török minisztériumi küldöttség járt hazánkban a termelői együttműködések tapasztalatainak megismerésére. Az egyhetes program keretében dr. Szabó Zoltán főtitkár szeptember 3.-án az Aranyrepce Szövetkezetnél, a Zalai Broilertermelők Szövetkezeténél és a pacsai vágóhídon tett látogatás keretében mutatta be az EU támogatású intézkedés  előző EU-tervezési gyakorlatban jelentkező gyakorlatát, eredményeit, és gondjait a vendégeknek.

Ismeretanyag a vidékfejlesztési pályázatokhoz

 A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kézikönyve

Elkészült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) új kézikönyve, amely az országban elsőként ad átfogó és hiteles tájékoztatást a lehetséges pályázók számára az új Vidékfejlesztési Programról.

Új FM rendelet a termelői csoportok elismeréséről

A termelői csoportok elismerésének új szabályai  

A mai napon lép hatályba a Magyar Közlöny 2015. évi 107. számában megjelent, a 42/2015 (VII. 22.) FM rendelet, amely a 2014-2020-as támogatási ciklusra szabályozza a termelői csoportok elismerését.  

Ünnepel a szövetkezeti világ

Szövetkezetek Nemzetközi Napja 2015

A 120 éve alakult Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének felhívására idén is megünnepeljük a Szövetkezetek Nemzetközi Napját. A Rochdale-i első szövetkezetekre emlékező - általában a július első hétvégére eső - ünnep hazai központi eseménye idén - technikai okokból - 2015. május 25.-én 11 órai kezdettel kerül lebonyolításra. Az idei ünnep mottója: „Válaszd a szövetkezetet, válaszd az egyenlőséget!”

Az ünnepség keretében Szeremley Béla, a HANGYA társelnöke vehette át az OSZT kitüntetését.

Tájékoztató a 2015. évi Egységes Kérelem benyújtásának meghosszabbításáról

A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatót adott ki a 2015. évi Egységes Kérelem benyújtására nyitva álló időszak meghosszabbítására, melyről az alábbi hivatkozáson olvashatnak:
http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/kornyezetugyert-ag...

Közgyűlést tartott a HANGYA

Éves közgyűlés és szakmai program

A HANGYA Szövetkezetek Együttműködésének éves rendes közgyűlése szakmai programokkal bővítve került lebonyolításra 2015. május 29.-én.
Az éves beszámoló vitáját, és elfogadását követően került sor Tarpataki Tamás főosztályvezető „A termelői együttműködések stratégiai szerepe az agrárágazat 2014-2020 közötti megújulásában” c. előadására, majd HANGYA kitüntetések (ld. csatolmány) átadására került sor. Az ebédszünet előtt került sor a csatolt közgyűlési zárónyilatkozat elfogadására.

Szakmai előadás a szövetkezés és a Nemzeti Együttműködés Rendszere közötti kapcsolatról

 Nemzeti Együttműködés Rendszere= Szövetkezet?

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetben Lórand Károly vezetésével neves közgazdászok és szociológusok szakmai műhelyt indítottak ez év februárjában. A sorozatban 2015. május 27.-én került sor szervezetünk főtitkárának,  Szabó Zoltánnak " Miként segítheti a szövetkezeti rendszerfejlesztés a Nemzeti Együttműködés Rendszerét? " c. előadására.