Hazai hírek

Egységes kérelem határidők !

HATÁRIDŐ!!!

Az idei évben április 6-án indult az egységes kérelmek benyújtása. A kérelem beadása során 2022-ben 43 támogatási jogcímre, intézkedésre lehet igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni, amelynek benyújtási határideje 2022.május 16.

Felkészülés a 2023-2027 közötti ciklusra

Útmutató a felkészüléshez

A HANGYA Szövetkezetek Együttműködése az Agrárminisztériumnak az agrárágazati szervezetek számára kiírt 2021. évi pályázatán a „A termelői együttműködések versenyképességéért” című projektre támogatást nyert el.

Búcsúzunk Brauer Jánostól

Elhunyt Brauer János

Megrendülve értesültünk a szomorú hírről, hogy elhunyt Brauer János a Völgység- Hegyhát, majd a Hungária Takarékszövetkezet egykori elnöke. Elévülhetetlen érdemeket szerzett munkája során, az általa vezetett Takarékszövetkezet országosan is kiemelkedő eredményeket ért el. Személy szerinti is múlhatatlan érdemeket szerzett a Dél- Dunántúl térségében létrejövő agrártermelői együttműködéseknek azzal is, hogy egykor az SHS- csoport támogatásával elősegítette a tanácsadói hátterük kiépülését, megerősödését. A HANGYA Szövetkezetek Együttműködése 2009-ben a történelmi emlékérme átadásával köszönte meg Brauer János közel 10 esztendős együttműködését az új típusú szövetkezetek létrehozásában, működésük előmozdításában. Osztozunk a család fájdalmában és őszinte részvétüket fejezik ki feléjük.

Idén július 3. a szövetkezeti világnap

A Szövetekezetek Nemzetközi Szövetségének felhívása

Július 3-án a Szövetkezetek Nemzetközi Napját (#CoopsDay) a "Közösen jobban újraépíteni" címmel ünnepeljük. A szövetkezetek világszerte bemutatják, hogy miként válaszolnak szolidaritással és ellenálló képességgel a COVID-19 világjárvány okozta válságra, és hogyan kínálnak a közösségeknek emberközpontú és környezetileg igazságos helyreállítást.

100 év után Trianonra emlékezve

| 2020. június 4.

A nemzeti összetartozás napján

100 esztendővel ezelőtt került sor Trianonban annak a békediktátumnak az aláírására, amely szétszakította a történelmi Magyarországot, elszakítva egymástól a nemzetrészeket, családokat. A döntés Magyarországnak a századfordulóra kiteljesedő gazdasági fejlődését szétzúzta elszakítva egymástól a termelő ágazatokat, piaci kapcsolatokat. 

Húsvét járvány idején

 Húsvéti üzenet

A húsvéti üres sír adjon erőt és hitet e nehéz időkben! Keresztény hitünk Újszövetségi tanítása szerint Jézus feltámadásával emberként társunkká válik,  szövetkezni akar velünk, mindnyájunkkal. A Feltámadás az újjáéledés reménye, aminek érdekében tennünk kell egymásért! Másféle világ lesz a pandémia után, szorosabb és közvetlenebb kapcsolat kell az emberek között! Rajtunk is múlik, hogy akarjuk-e? Várjuk a választ - akarjátok-e? Ne a Feltámadás szomorúsága, hanem annak öröme és a megújulás lehetősége legyen bennünk! Ezt kívánja a HANGYA szövetkezeti küldetése tőlünk! Jelszavunk is ezt fejezi ki " SZÖVETKEZÉSBEN AZ ERŐ !

Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra !

Felhívás

 Koronavírus járvánnyal kapcsolatos intézkedések

A HANGYA elnöksége felhívja tagszervezetei, és azoknak tagsága figyelmét, hogy a koronavírus járvánnyal kapcsolatos helyzetet és intézkedéseket hitelesen az Operatív Törzs www.koronavirus.gov.hu oldalán lehet naprakészen nyomon követni.

A jelenlegi kormányzati intézkedések közül kiemeljük, hogy várható piaci zavarok kezelésére létrejött egy, a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport, ezért ezúton kérjük, hogy az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat, észrevételeiket juttassák el hozzánk, hogy azokat a felelős Bártfai- Mager Andrea miniszter asszony számára tolmácsolni tudjuk. A HANGYA a rendkívüli helyzetre tekintettel „Home office” üzemmódban dolgozik, így az e-mail kapcsolaton túl (hangyaszov@gmail.com) a központi telefonszámunk helyett kéréseikkel, kérdéseikkel keressék Szeremley Bélát (+36 30 9198100), vagy dr. Szabó Zoltánt (+36 20 5657213).

HANGYA közgyűlés zárónyilatkozata

 A HANGYA Szövetkezetek Együttműködése (HANGYA) megalakulás óta következetesen képviseli a szövetkezeti rendszer szerint együttműködő gazdák érdekeit, meghatározó szerepet vállalt az EU által elismert és támogatott termelői együttműködések ( TÉSZ, Termelői csoport) hazai elterjesztésében, és a szövetkezetek nemzetközileg elismert elveinek következetes képviseletében. Az ezzel összefüggő sürgős saját, és kormányzati teendőkre – különös tekintettel mind az uniós, mind a globális kihívásokra – jelen nyilatkozat formájában kívánja felhívni a figyelmet: