Szervezeti hírek

Új vezetéssel a szövetkezeti mozgalomért

 Tisztújító közgyűlést tartott az OSZT

2018. május 31.-én délután tartotta tisztújító közgyűlését az Országos Szövetkezeti Tanács. A 2017. évi gazdálkodásról és a 2018. évi tervről szóló beszámoló elfogadása után az alapszabálynak egy új irányítási szerkezet érdekében tett módosítását fogadta el a szervezet legfelső szerve, a Tanács.

A termelői közösségek jobb finanszírozásáért

 Együttműködési megállapodást kötött a HANGYA az MKB Bankkal

A mai napon került sor a két szervezet közötti együttműködési megállapodás aláírására. Az együttműködési megállapodással a két fél kifejezi kölcsönös érdekét a termelői együttműködések gazdálkodási feltételeinek elősegítésében.

Búcsú Nagy Bálinttól

 Elhunyt dr. Nagy Bálint

Dr. Nagy Bálint nyugalmazott egyetemi tanár, a növényvédelem kiemelkedő képviselője, aki a rendszerváltást követően tevékenyen segítette a szövetkezeti megújulást is. Együttműködését 2009-ben szervezeti kitüntetéssel ismertük el. 2010-ben a szövetkezeti együttműködésről vallott nézeteiről szólt az általa elmondott laudáció, amellyel szervezetünk átvehette a Magyar Örökség Díjat. 

Szőlő és Bor Termelői Csoportok Országos Szövetségének rendkívüli közgyűlése

Közgyűlési előzetes tájékoztatás

A Szőlő-Bor Termelői Csoportok Országos Szövetsége 2014. december 12.-én rendkívüli közgyűlést tart Dombóváron (Hunyadi tér 25.), amelyen az ágazati kérdések mellett a résztvevők az FM illetékes munkatársától tájékoztatást kapnak a termelői csoportok 2014- 2020 közötti vidékfejlesztési programján keresztül elérhető támogatásokról, illetve a HANGYA-COOP által feltárt üzleti lehetőségekről.

Megújított stratégiai partnerség

A kormány támogatja a termelői szerveződéseket 

 

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Hangya Szövetkezetek Együttműködése - a szaktárca és a szakmai szervezet képviselői megbeszélésének eredményeként - megújította 2012-ben kötött stratégiai együttműködését - jelentette be Nagy István, az FM parlamenti államtitkára. A megbeszélésről szóló tájékoztatás a http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/parlamenti-allamtitkarsag/hirek/a-kormany-tovabbra-is-tamogatja-a-termeloi-szervezodeseket linken olvasható. A kapcsolódó sajtótájékoztatón a HANGYA elnöke, Patay Vilmos összegezte az agrár rezsicsökkentés érdekében, illetve a piaci kapcsolatépítés terén edig tett lépéseket.