Rendezvények

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége konferenciát tartott a mai napon

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége március 25-én szakmai konferenciát rendezett. A rendezvényen részt vett Patay Vilmos a HANGYA Szövetkezetek Együttműködésének elnöke, és dr. Szabó Zoltán főtitkár is. A gazdasági szabályozók aktuális kérdéseiről tartott kerekasztal beszélgetésen Pájtli József, a HANGYA Felügyelő Bizottságának tagja képviselte szervezetünket. A rendezvény nyitó előadását Czerván György, az FM államtitkára tartotta.

Stratégiai partnerség a Földművelésügyi Minisztériummal

Megerősített partnerségi viszony 

A Földművelésügyi Minisztérium az előző kormányzati ciklusban kötött stratégia partnerségi megállapodását megerősítette a HANGYA Szövetkezetek Együttműködésével. Az erről szóló okiratot az FM részéről dr. Nagy István miniszterhelyettes adta át a mai napon tartott ünnepség keretében.

Helyzetkép az agráriumról- konferencia

 Portfolio konferencia

2014.december 4-5-én Siófokon került sor a „Portfolio Agrárszektor 2014 Konferencia” megrendezésére. A másfél napos szakmai fórum első napjának programjában szerepelt az „Integrátorok és inputgyártók” szekcióülés, amelynek kerekasztal beszélgetésében Patay Vilmos, a HANGYA elnöke kifejtette a HANGYA témával kapcsolatos álláspontját.

REL, új eszköz a vidékfejlesztésben

Rövid ellátási lánc, az élelmiszer-ellátás alternatív útja

Egyre fontosabbak a rövid ellátási láncok az emberek élelmiszerrel való ellátásában világszerte, így Magyarországon is - húzta alá a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön egy magyar-francia közös szervezésű szakmai konferencián Budapesten.

HANGYA napok Tordason

 Ünnepség Tordason

Tordas évente megemlékezik arról, hogy 1937-ben a település HANGYA szövetkezeti mintafalu lett. Az idei ünnepséget a HANGYA első vezérigazgatójának, id. Balogh Elemérnek a szobránál tartott koszorúzás, és a HANGYA Szövetkezetek Együttműködése társelnökének, Szeremley Bélának üdvözlő beszéde indította.

Forrás:  www.tordas.hu/749-hangya-nap.html

 

Ülést tartott a Szőlő-bor HANGYA Szakági Szövetség

A szakági szövetség rendkívüli közgyűlése

A várható szüreti feszültségek kezelhetősége érdekében rendkívüli tanácskozásra ültek össze Kecelen a Szőlő-Bor Termelői Csoportok Országos Szövetsége, HANGYA Szakági Szövetség tagjai.

Ünnepség a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából

 A szövetkezetek a fenntartható fejlődést valósítják meg mindenki számára

A Nemzetközi Szövetkezeti Szövetség (ICA) ezt a gondolatot tette meg idén az 1922 óta évente sorrakerülő Nemzetközi Szövetkezeti Nap mottójává. Az Országos Szövetkezeti Tanács által rendezett megemlékezés a Mezőgazdasági Múzeum kertjében lévő gróf Károlyi Sándor szobor koszorúzásával indult, majd dr. Estók János mb. főigazgató foglalta össze Károlyi gróf életútját. Az ünnepi megemlékezést Patay Vilmos az OSZT és a HANGYA elnöke tartotta, majd sor került az OSZT kitüntetések átadására. Az ünnepi beszédet, és a Nemzetközi Szövetkezeti Szövetség által kibocsájtott üzenetet a továbbiakban tesszük közzé.

Agrár rezsicsökkentés

Rezsicsökkentést az agrárágazanak ! 

 A mai napon tartott sajtótájékoztatón Patay Vilmos, a HANGYA és a HANGYA COOP elnöke sajtótájélkoztatón jelentette be a szervezet  agrár rezsicsökkentésre vonatkozó felhívását.

HANGYA Közgyűlés

 A HANGYA  2014. május 30.-án megtartotta éves közgyűlését. A közgyűléshez kapcsolódó szakmai programban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára és Mezőszentgyörgyi Dávid, az MNVH főtitkára tartott ismertetést a 2014 után fejlesztési programokról, ifj. Hubai Imre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a HANGYA partnerségi lehetőségeiről, illetve dr. Tóth Ágnes, a KIM képviselőjének bevezető előadása után konzultációra került sor az új Ptk. és az új tartalmú szövetkezeti törvény alkalmazásával kapcsolatos kérdésekről. A közgyűlés rögzítette a HANGYA álláspontját mind a fejlesztési programok, mind a jogi szabályozás tekintetében a szövetkezetek helyzetének javítását szolgáló azon intézkedésekre, amelyek szükségesek a nemzetgazdaság fejlesztése és a vidékfejlesztés, a vidéki foglalkoztatás javítása érdekében.

Emlékezés a gazdatársadalom születésére

 

A Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdekegyeztető Tanács (MAÉT) kezdeményezésére évek óta Szent György napján koszorúzással egybekötve az 1848-as áprilisi törvények- benne a jobbágyfelszabadítás - születésére és hatására emlékezünk.