Rövid hírek

Stratégiai partnerség a Vidékfejlesztési Minisztériummal

Stratégiai partnerség

A Vidékfejlesztési Minisztériumban a tegnapi napon vette át Dr. Fazekas Sándor miniszter úrtól Dr. Szabó Zoltán, szervezetünk ügyvezető titkára a múlt év decemberében előkészített Stratégiai Partnerségi Megállapodás dokumentumát. A megállapodás a megadott jogterületek szabályozásának előkészítésében, utólagos véleményezésében játszott széles társadalmi szerepvállalást alapul véve a következő területeken jelent együttműködést:
• agrárgazdaság
• agrárigazgatás
• vidékfejlesztés

EU költségvetés 2014-2020

| 2013. február 13.

Döntött az Európa Tanács

Az EU Tanács 2013. február 7.-8. ülésén döntést hozott az EU 2014-2020 közötti költségvetési keret- tervéről. A döntéshozatali eljárás alapján a pénzügyi keretek véglegesítéséhez még az Európai Parlament döntése is szükséges. Az ü lés előtt már érzékelhető előzetes várakozásaknak megfelelően a kiadási plafon bizottsági javaslatát csökkentette a Tanács úgy, hogy legjelentősebb mértékben az agrárágazati források csökkentésére került sor. A továbbiakban a tervezet összegzését bemutató adat mellett az európai agrár-érdekképviseleti szervezet, a COPA-COGECA állásfoglalást ismertetjük.

A földhasználati regisztrációról

| 2013. február 11.

A Vidékfejlesztési Minisztérium törvénymódosítást nyújt be annak érdekében, hogy a mezőgazdasági területek használatának bejelentése illeték- és díjmentes legyen. A belterületi fekvésű 1 hektár alatti területekre – amit sokan tévesen „kiskerteknek” neveznek - ez a jogszabály eddig sem vonatkozott, s ezután sem fog, tehát nem kell utánuk 6000 forintos regisztrációs díjat fizetni.

Ajánljuk, hogy akik politikai haszonlesésből és hangulatkeltés céljából szakmaiatlanul fogalmakat kevernek össze, tanulmányozzák az egyes ingatlanok közti különbségről szóló irodalmat.

Az erdő művelési ágú területek kivételével minden földterület használatát be kell jelenteni, ha a földterület az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, fásított terület művelési ágban vagy halastóként van nyilvántartva. A bejelentési kötelezettség kiterjesztésének célja, hogy a földhasználati viszonyok átláthatóak legyenek.

(forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Társadalmi vita a Fejlesztési és Területfejlesztési koncepcióról

| 2013. január 9.

Elindult az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció (OFTK) társadalmasítása

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2012. december 17-én társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepciót (OFTK). A Koncepció az ország társadalmi, gazdasági, valamint ágazati és területi fejlesztési szükségleteiből kiindulva egy hosszú távú jövőképet, valamint fejlesztéspolitikai célokat és elveket határoz meg és kijelöli a 2014-2020-as fejlesztési időszak nemzeti, szakpolitikai súlypontjait. A véleményeket, értékeléseket 2013. január 31.-ig várják.

A Kormány 405/2012. (XII. 28.) Korm. rendelete a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének részletes szabályairól

| 2013. január 8.

A Kormány a földrendezõ és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 15. §-ában, a 22. § tekintetében a Magyarország 2012. évi központi költségvetésérõl szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 78. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 32. § tekintetében a termõföldrõl szóló 1994. évi LV. törvény 90. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 33. § a) pontja tekintetében a földrendezõ és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 16. §-ában kapott felhatalmazás alapján, a 33. § d) pontja tekintetében a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 32. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében a következõket rendeli el:

A tej- és tejtermék-ágazatban működõ termelõi szervezetek és társulásaik nemzeti szabályozásáról

| 2012. december 12.

A tej- és tejtermék-ágazati termelői szervezet más tej- és tejtermék-ágazati termelői szervezettel történő társulással új szervezetet hozhat létre, amennyiben a társulást alkotó termelői szervezetek tagjainak MVH által kiadott határozattal igazolt kvótával lefedett értékesített tej mennyisége az előző kvótaévben meghaladja a 100 millió kg-ot, és amely legalább 100 millió kg forgalmazható termelési mennyiségre vonatkozóan kéri az elismerést. A tej- és tejtermék-ágazati termelői szervezet más tej- és tejtermék-ágazati termelői szervezettel történő társulással új szervezetet hozhat létre, amennyiben a társulást alkotó termelői szervezetek tagjainak MVH által kiadott határozattal igazolt kvótával lefedett értékesített tej mennyisége az előző kvótaévben meghaladja a 100 millió kg-ot, és amely legalább 100 millió kg forgalmazható termelési mennyiségre vonatkozóan kéri az elismerést.

A termelői csoportokról szóló 81/2004.(V.4.) FVM rendelet módosításáról

| 2012. december 12.

A termelõi csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet módosításáról (megjelent a MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 163. számában) A rendelet értelmében elismert termelői csoportnak a gazdasági tevékenysége során biztosítania kell a tagok irányában a nonprofit jelleg érvényesülését. A jövőben termelői csoport csak szövetkezeti jogi keretben kaphat csak állami elismerést. Ez vonatkozik a minősített termelői csoportra is. Az elismerésnek tartalmaznia kell a termelői csoport agrárgazdasági szövetkezeti érdekképviseleti szervben meglévő tagságának igazolását.

Ülést tartott HANGYA Igazgató Tanácsa

 Ágazati kamara, szövetkezet, stratégiai partnereség

Ülést tartott a HANGYA Igazgató Tanács

A HANGYA Igazgató Tanácsa és Felügyelő Bizottsága 2012. november 22.-én együttes ülést tartott. A megbeszélés vendég- előadói voltak Győrffy Balázs, az ágazati kamara átmeneti elnöke, Patay Vilmos országgyűlési képviselő és dr. Viski József, a VM Stratégiai Főosztályának vezetője.