Rövid hírek

Átadták a hajdúnánási szociális szövetkezet vágóhídját

| 2018. augusztus 30.

Átadták a Hajdúnánási Tartósító és Építő Szociális Szövetkezet vágóhídját szerdán, az önkormányzati tulajdonban lévő telken a 200 négyzetméteres üzem 78 millió forintba került, a pénz 60 százaléka állami támogatás, 40 százaléka pedig önkormányzati önerő volt.

Az átadáson Hoffmann Imre, közfoglalkoztatásért és vízügyért felelős helyettes államtitkár elmondta, az értékteremtő közfoglalkoztatás eredményeire remek példa a szövetkezet vágóhídjának felépítése.

Nagy István agrárminiszter letette voksát a termelői társulások és élelmiszeripar mellett

| 2018. augusztus 29.

Nagy István, agrárminiszter a Karc FM-en beszélt arról, hogy a korábbi, kötelező téeszesítés miatt a gazdák ma még mindig nem mernek szövetkezni, mert félnek a kisemmizéstől. Pedig az unió általi szabadpiacok és nagy multinacionális vállalatok világában a tárcavezető szerint ez az egyetlen lehetséges érdekérvényesítési mód a kisebb gazdálkodóknak. A miniszter azt mondta: “az, hogy ezt termelői csoportnak vagy szövetkezetnek nevezik, teljesen mindegy.

Növekvő kockázatot jelentenek az koncentrált állattartó telepek

| 2018. augusztus 26.

A közvetlen szomszédos Románia sertéspestis járványa felhívja a figyelmet arra mekkora kockázatot jelentenek a giga állattartó telepek. A hazai órias sertés telepek mellett már tervezik német tőkével az egymillió tojó baromfi telepet Vas-megyében. A Hangya elnöksége arra hívja fel a figyelmet, hogy a méret hatékonyságon alapuló versenyképesség mellett sokféle más  szempontot is kellene figyelembe venni.

Tovább mélyül az almaválság

| 2018. augusztus 24.

 A MAGOSZ vezetősége belátta a termékpályás szövetkezés fontosságát az ilyen és ehhez hasonló válságok megoldásához, megelőzéséhez.

A HANGYA Szövetkezetek Együttműködése több mint 20 éve képviseli azt a programot, melyet Jakab István MAGOSZ elnök az M1 'Ma reggel' című adásában javasolt az ipari alma ára körül kialakult válsághelyzet kezelésére. 

Óriási lehetőség előtt állnak a hazai baromfitenyésztők

| 2018. augusztus 23.

1990-es évek óta nem nőtt ekkorát a kanadai csirkehús-előállítás, mint idén: közel 1,3 millió tonnát elérve 5 százalékkal emelkedhet az idei kibocsátás - áll a kanadai elemzésekben (FAS/Canada). Ugyanis az országban tartósan erős a kereslet az olcsó fehérjeforrás iránt: a marhahús fogyasztása csökken, míg a baromfié nő. Míg 1980-ban 38,8 kg marhahúst igényelt egy kanadai állampolgár és mindössze 17 kilogramm brojlert, addig 2016-ban már csak 25 kilogrammot az előbbiből és 32,5 kilogrammot a könnyebben emészthető és olcsóbban előállítható fehérjeforrásból.

Agráradójogi reformot sürget a NAK

| 2018. augusztus 15.

Az idei Kelet-magyarországi Agrárfórum keretein belül megrendezett "Merész tervek: teljes reform előtt a magyar agráradózás?" című kerekasztal beszélgetés során befolyásos szakmai szervezetek, köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselői is egy átfogó adóreformot sürgettek a magyar agrárium versenyképességének javítása céljából.

Agrárminisztérium: Csak termelői összefogással érhető el igazságos ipari alma ár

| 2018. augusztus 14.

Az Agrárminisztérium álláspontja szerint idén kialakítható olyan felvásárlási ár az ipari alma piacán, ami lehetővé teszi, hogy mind a termelők, mind pedig a feldolgozók megfelelő jövedelem mellett végezhessék tevékenységüket. Ez az árszint azonban csak az almatermelő gazdák összefogása és érdekérvényesítő tevékenysége által érhető el. A minisztérium ezért támokatását fejezte ki minden efféle termelői összefogással kapcsolatban, amelyek a méltányos alma átvételi árak elérését szolgálják.

A szövetkezetekről a „Szenvedélyünk, Tusványos!” rendezvényen

Szövetkezetek - a közösségépítés eszközei

Első ízben szerepelt a szövetkezetek témája a Bálványosi Nyári Szabadegyetem programjában. A 2018. július 25.én tartott „Szövetkezetek - a közösségépítés eszközei” c. programban Kósa Lajos az OSZT elnöke, Novák Katalin, az EMMI államtitkára, Patay Vilmos OSZT alelnök, a HANGYA elnöke, Fiák István OSZT alelnök, a DIÁK-ÉSZ elnöke az érintett szövetkezeti szektor bemutatása mellett a fórumon a szövetkezetek közösségépítésben játszott szerepéről beszéltek.

MKB Bank a szövetkezetekért

  Az MKB Bank ajánlata szövetkezetek és tagjaik számára

Korábbi híradásunkban jeleztük, hogy szervezetünkkel az MKB Bank Zrt. együttműködési megállapodást kötött. A megállapodás keretében kedvező feltételekkel lehetőség nyílik új finanszírozási formák igénybe vételére. Az MKB Bank igényfelmérő kérdőíve a közgyűlésünkön is átadásra került, további igényüket kérjük, jelezzék a hangyaszov@gmail.com címre. Az MKB bank portfólió tájékoztatóját a csatolmányban megtekinthetik.

 

 

Nemzetközi Szövetkezeti Napi Megemlékezés - 2018. július 6.

 Az Országos Szövetkezeti Tanács 2018. július 6-án 11 órától ünnepi megemlékezést tart a Nemzetközi Szövetkezeti nap alkalmából. Az esemény a hagyományokhoz híven a Vajdahunyad várban található  Magyar Mezőgazdasági Múzeum Román épület tanács termében kerül megrendezésre.

A rendezvényre minden kedves tagunk az szeretettel meghívunk!