Hazai hírek

Borászok 12 pontja

Borászok 12 pontja
 

Ismert borászok az ország legkülönfélébb borvidékeiről fogtak össze és fogalmazták meg azt a 12 pontot, amelyektől azt remélik, olyan programmá érnek össze, amely a magyar borászatot, borkultúrát és borfogyasztást magasra emeli. Ezzel kapcsolatban szervezetünk szakági szövetsége a következő nyilatkozatot tette: 

Az idénymunka új szabályai

Az alkalmi munkavállalás új szabályairól

2009. december 14-én az Országgyűlés elfogadta a 2009. évi CLII. Számú, az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt, amely 2010. április 1-jétől lép hatályba. 2010. március 31-ig tehát még élnek az AM-könyvek, és a munkaszerződést az eddig megszokott módon lehet megkötni, a közterheket pedig a közteherjegyek beragasztásával lehet leróni.

Mélyponton az agrárárak

Mélyponton az agrárárak

Egyre kisebb mértékben csökkennek a mezőgazdasági termelői árak. A novemberi éves áresés 5,2 százalékos volt, miközben az első tizenegy hónap átlagában –10,2 százalékos volt a mutató – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

2009 mezőgazdasági vesztese: Magyarország ?

A magyar mezőgazdaság jövedelmezősége csökkent a legnagyobb mértékben Európában
 

Az egész Európai Unióban várhatóan Magyarországon fog csökkenni a legnagyobb mértékben (35,6 százalékkal ez előző évhez képest) 2009-ben az egy foglalkoztatottra kivetített mezőgazdasági reáljövedelem nagysága – derül ki az Eurostat által december 21.-én közzétett első becslésekből.

Megújuló energia a vidéki térségért

Nemzetközi projekt a megújuló energia kistérségi alkalmazására

Amerikai- magyar klub

Amerikai- magyar klub alakuló rendezvény

Márton János emlékére

 

Elhunyt Márton János

Életének 87. esztendejében elhunyt dr. Márton János az Agrárgazdasági Kutatóintézet nyugalmazott főigazgatója, címzetes egyetemi tanár. Veres Péter és Erdei Ferenc szellemi örököseként soha nem szakadt el a föld népétől, tudósként és közemberként harcolt a falu, a vidék felemelkedéséért.

Gabona intervenció

Indul a gabona- intervenció

November elsejétől korlátlan mennyiségben vásárolhat fel intervencióra felajánlott búzát és árpát a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).Az előzetes becslések alapján négyszázezer tonna árpa és százezer tonna búza felvásárlása várható. Mivel a jelenlegi tonnánkénti 27.300 forintos intervenciós ár meghaladja a piaci árat - és ez novemberben kis mértékben tovább is növekedhet - várhatóan sok termelő él majd a lehetőséggel - vélekednek az MVH-nál. Kukoricát az unió jelenlegi szabályozása szerint egyelőre nem lehet felvásárolni, de a mezőgazdasági kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy ha a piaci helyzet drasztikusan romlik, akkor az EU döntésének függvényében kukorica-felvásárlásra is lehetőség nyíljon.

Mezőgazdasági géptámogatások

Meghosszabbították a mezőgazdasági géptámogatás kifizetési kérelmeinek határidejét

November végéig lehet beadni a kifizetési kérelmeket az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett „Önálló, építéssel nem járó gépek, berendezések beszerzése” jogcímre, azaz közkeletű nevén a géptámogatásra - tájékoztatta az MTI-t Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal sajtófőnöke.

Az őstermelőknek is kell adószám

Adóköteles tevékenységet csak adószámmal rendelkező adóalany folytathat.