Szakmai hírek

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége konferenciát tartott a mai napon

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége március 25-én szakmai konferenciát rendezett. A rendezvényen részt vett Patay Vilmos a HANGYA Szövetkezetek Együttműködésének elnöke, és dr. Szabó Zoltán főtitkár is. A gazdasági szabályozók aktuális kérdéseiről tartott kerekasztal beszélgetésen Pájtli József, a HANGYA Felügyelő Bizottságának tagja képviselte szervezetünket. A rendezvény nyitó előadását Czerván György, az FM államtitkára tartotta.

Termelői csoportok, TÉSZ-ek NAK tagdíja

 NAK válasz a tagdíj ügyben tett tájékoztatásunk kapcsán

Március 19-én 18:27-kor érkezett válasz a március 12.-én honlapunkon is közzétett levelünkre. Az abban foglalt tájékoztatásunk megerősítése mellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívta a figyelmet, hogy a kiegészítő adatszolgáltatás (a szükséges táblázat a március 12.-i hírünk csatolmányában megtalálható!) válaszukban leírtak szerinti teljesítésének a jogvesztő határideje az igazgatói levélben nem pontosítottan e hét vége, azaz péntek, illetőleg feltételezhetően vasárnap 24:00. A NAK igazgatójától kapott levél a csatolmányban olvasható.

Kamarai tagdíj a termelői csoportok számára

 Termelői csoportok kamarai tagdíj kedvezménye 

Tájékoztatjuk a termelői csoportokat, hogy a NAK alapszabálya szerint a tagdíj bevallása során lehetőség volt,hogy az elismert termelői szervezeteknek és termelői csoportnak a kamarai tagsággal rendelkező tagjától származó, az elismerés alapjául szolgáló termény nettó árbevételével csökkentenie lehet a tagdíj alapjául szolgáló bevételét. Erre a csatolmányban lévő excel táblázat szolgált, amit több szervezet nem észlelt a bevallás elkészítésekor, ezért a teljes árbevétel alapján került sor a tagdíj, és kategória pótlék megállapítására.
Egyes szervezeteinken keresztül - megyei NAK szintről - származó információ szerint a március 16.-val kezdődő hét első napjaiban történő pótlás esetén lehetőség nyílik az alapszabályban rögzített tagdíj alapjául szolgáló érték ezen adatszolgáltatás alapján történő korrekciójára.

HANGYA vélemény a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Tervről

 Vidékfejlesztés 2014-2020

A Miniszterelnökség február elején társadalmi vitára bocsájtotta az EU 2014-2020 közötti programozási időszakára kidolgozott Vidékfejlesztési Tervet. A február 28.-i határidővel lezárult véleményezés keretében a HANGYA vezető testületének tagjaitól kapott véleményeket figyelembe  véve az előterjesztés (ld. az e témával kapcsolatos korábbi hírünkön elérhető link!) szerkezetéhez igazodva a csatolt álláspont került megküldésre.

Február 25-én sertéstanácskozást tartottak a Földművelésügyi Minisztériumban

| 2015. február 27.

Február 24-én Brüsszelben a tagállamok megszavazták a sertéshús magántárolási támogatás megnyitásáról rendelkező jogszabályt. A rendelet adta lehetőségek minél sikeresebb kihasználását elősegítendő, egyeztető megbeszélést tartottak a Földművelésügyi Minisztériumban a rendelet részleteinek ismertetése, valamint az egységes kommunikáció kialakítása érdekében. Az ülésen részt vett Patay Vilmos a HANGYA elnöke és javasolta a termelő csoportok összefogását, valamint a HANGYA segítségét ígérte a termelő csoportok újraszervezésében a megváltozott uniós szabályoknak megfelelően.