MVH Hírek

Döntött az EU Bíróság földvásárlási támogatás ügyében

Magyarország Lettország, Lengyelország és Litvánia 2009 helyett 2013 végéig nyújthat a gazdáknak földvásárlási támogatást-így döntött az EU luxembourgi bírósága. Ha vesztettünk volna a Bizottság által kezdeményezett perben, akkor a 2009 után kapott támogatást a gazdáknak vissza kellett volna fizetniük. A programban az a magánszemély vehetett részt, aki saját tulajdonú, legalább egy éve művelt földjével határos területet akart megvenni. A rendszer a kicsiknek kedvez. Bár Magyarországon a készpénzes földvásárlás a jellemző, sok ezren vették igénybe ezt az állami támogatást.

A hungarikumtörvény garantálja a magyarság értékeinek védelmét

Az Országgyűlés által több mint egy éve ellenszavazat nélkül elfogadott hungarikumtörvény olyan egyedülálló jogszabály, amely garantálja a magyarság csúcsteljesítményeinek, értékeinek védelmét - hangoztatta a vidékfejlesztési miniszter szombaton Csepelen. Fazekas Sándor a főváros XXI. kerületében, a Hungarikumok napja Csepelen elnevezésű családi rendezvény megnyitóján arról is beszélt, hogy a magyarság - anyagi, szellemi és természeti - értékeinek megőrzése azért fontos, hogy ezeket tovább lehessen hagyományozni a következő nemzedékekre.

Egységes támogatási kérelem MVH tájékoztató

Megnyílt a 2013- évi egységes támogatási kérelem benyújtására az elektronikus felület
(MVH tájékoztató)

Az Európai Bizottság megemelte a zöldségágazatnak szánt támogatást

Kétszáztíz millió eurót biztosít az unió a zöldségtermelők azonnali megsegítésére - jelentette be Dacian Ciolos uniós biztos. A kártérítés mértéke a 2007-2010 közötti átlagos zöldségértékesítési árak 50 %-a lesz. A TÉSZ-ek (Termelői és Értékesítési Szervezetek) tagjai, az Operatív Programjuk figyelembe vételével, akár 70%-os kárenyhítést is elérhetnek.

Az unió azokat a gazdákat kompenzálja, akik a németországi hasmenésjárvány okozta pánik miatt nem tudták eladni a zöldségeiket. A döntés a gazdák lehető legszélesebb körét érinti, az őstermelőket is.

Egységes területalapú támogatás

Tudnivaló a kérelmek benyújtásához

Április 8-tól nyílt lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint további 20 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem véglegesítésére. Az elektronikus kitöltő felületen március 21-től kezdődhetett meg az előzetes munka.

Vis maior bejelentés

Vis maior események bejelentése

Április 22-től lehetőség van a vis maior események bejelentésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján, az egységes kérelem elektronikus kitöltő felületén.

Támogatások a tej ágazatban

Tej ágazati támogatások

 

Április 30-ig lehet a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás jogcímre támogatási kérelmet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). 2011. évre vonatkozóan csak azok a tejtermelők kaphatnak termeléstől elválasztott történelmi bázis alapú tejtámogatást, akik idén egységes kérelmet nyújtanak be a területalapú támogatás (SAPS) igénybevételéhez.

Induló pályázatok az ÚMVP forrásokra

200 milliárddal folytatódik az ÚMVP

Újra indul az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP): összesen 200 milliárd forintra lehet majd pályázni – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Mezőgazdasági és kertészeti termelők, erdőgazdálkodók, gazdasági társaságok, mikro-, kis- és középvállalkozások, települési önkormányzatok, nonprofit szervezetek igényelhetnek támogatást a keretből. 2010-ben az Európai Unió előírása szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium értékelte az ÚMVP félidei tevékenységét. Kiderült, hogy a program összes keretének, mintegy 1300 milliárd forintnak a 80%-át az előző kormányok már lekötötték. A pénzek elosztása sem volt egyenletes, a pályázók 5 %-a vitte el az eddigi támogatások több mint 60%-át.
 

Megindulhat a 2011. évi egységes kérelmek kitöltése

Megnyílt a 2011. évi egységes kérelmek kitöltő felülete az MVH-nál
 

Március 21-én megnyílt az egységes kérelem elektronikus kitöltő felülete, amelyet az MVH honlapján (www.mvh.gov.hu) az „Elektronikus ügyintézés" menüponton belül az „e-Egységes kérelem" menüben lehet elérni. Ezzel egy időben megnyílt az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatáshoz kapcsolódó területazonosítási kérelem beadási felülete is.

Jelenleg az egységes kérelmek kitöltésére és mentésére van mód. Az egységes kérelmek benyújtására kizárólag a vonatkozó vidékfejlesztési miniszteri rendelet hatályba lépése, és az ahhoz kapcsolódó MVH közlemény kihirdetése után lesz lehetőség.

Gabona intervenció

Indul a gabona- intervenció

November elsejétől korlátlan mennyiségben vásárolhat fel intervencióra felajánlott búzát és árpát a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).Az előzetes becslések alapján négyszázezer tonna árpa és százezer tonna búza felvásárlása várható. Mivel a jelenlegi tonnánkénti 27.300 forintos intervenciós ár meghaladja a piaci árat - és ez novemberben kis mértékben tovább is növekedhet - várhatóan sok termelő él majd a lehetőséggel - vélekednek az MVH-nál. Kukoricát az unió jelenlegi szabályozása szerint egyelőre nem lehet felvásárolni, de a mezőgazdasági kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy ha a piaci helyzet drasztikusan romlik, akkor az EU döntésének függvényében kukorica-felvásárlásra is lehetőség nyíljon.