Aggódik Gráf az uniós támogatások miatt

Az úgynevezett egészségügyi felülvizsgálat, amely az Unió agrárpolitikáját hivatott felmérni, nem új reformot jelent, hanem adaptációt egy kisebb közösség működéséről egy nagyobb közösség tevékenységére - mondta Mariann Fischer Boel, az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa pénteken Budapesten.

A biztos azt követően beszélt az unióban zajló agrárfolyamatokról, hogy megbeszéléseket folytatott Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel.

A kétnapos látogatáson Magyarországon tartózkodó Mariann Fischer Boel elmondta, hogy ebben az uniós költségvetési ciklusban, 2013-ig nem várható az unió agrárköltségvetésének csökkentése, és nem kell arra számítani, hogy egyes agrárfeladatok finanszírozását nemzeti keretekből kellene megoldaniuk a tagállamoknak. A felülvizsgálathoz kapcsolódó koncepciót november 20-án hozzák nyilvánosságra Brüsszelben.

Mindezzel az uniós agrárbiztos a Gráf József által megfogalmazott magyar aggodalmakra válaszolt. A magyar agrárminiszter ugyanis felvetette, hogy Magyarország számára nem lenne kedvező, ha az uniós agrártámogatások, azaz a régi és az új tagállamok közötti támogatáskülönbség kiegyenlítődése nem az eredeti, a régi tagállamok számára járó 100 százalékos támogatáson, hanem annál kisebb mértékben, például 80 százalékon történne meg.

Magyarország szeretné, ha ebben az uniós költségvetési időszakban nem csökkennének az agrártámogatásokra fordítható források. Gráf megfogalmazta azt a félelmét is, hogy esetleg a támogatások egy részét renacionalizálnák, azaz a nemzeti büdzsékből kellene finanszírozni az agrártámogatásokra szánt források egy részét. Elmondta azt is, hogy Magyarország számára az unióban jelenleg folyó borreform csak akkor kedvező, ha a répacukrot továbbra is alkalmazni lehet a mustfok javítására, és a tagállamok a tervezettnél nagyobb beleszólást kapnak a szőlőültetvények kivágásának ellenőrzésébe, valamint az úgynevezett nemzeti borítékokba kerülő támogatási forrásokat az unióban nem történelmi alapon, hanem területi elv szerint osztják el, azaz nem preferálják a régi tagállamokat.

Gráf József kitért arra is, hogy a sertéstartók nagy bajban vannak pillanatnyilag Magyarországon. Mariann Fischer Boel szerint ez Európán is túlmutató globális jelenség. Az agrárbiztos úgy vélte, a piaci válság csupán átmeneti és várhatóan már jövő tavasszal a húsárak ismét felfelé mozdulhatnak, vagyis 3-5 hónap nehézségeit kell áthidalnia az uniónak. Közölte: a sertéstartók helyzetének javítására az unió bevezette az úgynevezett magánraktározás segítését, valamint várhatóan megemeli a kisösszegű, azaz deminimis támogatást 3.000-ről 6.000 ezer euróra.

Ugyanakkor nem született még döntés az unióban arról, hogy a Magyarország által ötéves, kamattámogatással felvehető hitelt megkaphatják-e a gazdálkodók. Mariann Fischer Boel véleménye az volt, hogy erről még tárgyalni kell, ám szerinte a működési támogatás nem járható út az unióban.

Gráf József jelezte azt is, hogy jövő hétfőn tárgyal a pénzügyminiszterrel a sertéstartók gondjainak megoldása érdekében. A miniszter beszélt arról is, hogy a sertéstartók tervezett demonstrációja szerinte nem kifogásolható, mert a társadalom figyelmét fel kell hívni e réteg nehéz helyzetére.

Mariann Fischer Boel az MTI kérdésére válaszolva közölte: az unió agrárpolitikájának legfontosabb célja, hogy biztonságot és kiszámíthatóságot teremtsen a gazdálkodók számára. Nem tudott ugyanakkor konkrét választ adni arra, hogy 2013-at követően, hogyan alakul majd a közös agrárpolitika.