A HANGYA Szövetkezetek Együttműködésének Alapszabálya (a módosításokkal egységes szerkezetben 2013.)

| 2013. június 12.

ALAPSZABÁLY
(A módosításokkal egységes szerkezetben 2013)
amely Polgári Törvénykönyv és az egyesülési jogról szóló 2011. évi CLXXV. törvény alapján készült a következők szerint:

I.
A SZERVEZET NEVE ÉS SZÉKHELYE

1. A szervezet neve: HANGYA Szövetkezetek Együttműködése
Rövidített neve: HANGYA
Angolul: HANGYA Co-operative Association
2. A szervezet székhelye: 1075 Budapest, Károly körút 5/A.
3. Működési területe: a Magyar Köztársaság.
4. A szervezet jelképe: Kör alakú mezőben archaikus kévét kötő parasztgazda. Az ábrát kör alakban lefelé szélesedő mezejű nemzeti színű sáv veszi körül, amelynek fehér sávjában van a HANGYA felirat. Az ábrát kör alakban felül MAGYAR ÖRÖKSÉG DÍJ 2010, alul SZÖVETKEZÉSBEN AZ ERŐ felirat veszi körül.

5. A HANGYA pártoktól és érdekképviseletektől független, non-profit jelleggel működő szakmai-szövetkezeti szövetség, amely ugyanakkor együttműködik céljainak elérése érdekében más demokratikus szervezetekkel.
A szervezet határozatlan időre jön létre.

II.
A TÁRSADALMI SZERVEZET CÉLJA

6. A társadalom polgárosodásának és a mezőgazdasági termelők önszerveződéseinek elősegítése az EU-konform szövetkezeti együttműködési módszerek megismertetésével, a vállalkozások valódi esélyegyenlőségének megvalósítása céljából.
7. A HANGYA feladata a non-profit jellegű termékpályás szövetkezetek, valamint szolgáltató szervezetek intézményesült kapcsolati kereteinek kialakítása, fejlesztése és a tagok érdekeinek szolgálata, képviselete.
Ennek érdekében:
• a tagok együttműködésének intézményi keretéül, érdekképviseleti, érdekérvényesítési központjául szolgál,
• tagjai tekintetében ellátja a szövetkezeti érdekképviseletekre vonatkozó, törvényben vagy más jogszabályban meghatározott feladatokat,
• szervezési, tanácsadási és egyéb közreműködő segítséget nyújt az önszerveződő termelői szervezetek és integrációik, valamint országos hálózatuk információs és üzleti központjaik létesítéséhez, piaci szerepük és pénzügyi kapcsolataik előnyös szervezeti alakításához,
• segíti a tagok demokratikus önkormányzati tevékenységeinek fejlesztését, előmozdítja különböző szervezeteinek együttműködését,
• tagszervezeteinek fejlődése érdekében szakmai továbbképzési, oktatási tevékenységet folytat,
• lehetőségeket teremt jelentős közérdekű szövetkezési kérdések megvitatására, kiadói, kommunikációs és PR eszközökkel,
• ápolja tagszervezeteinek nemzetközi kapcsolatait és képviseli őket hazai és nemzetközi fórumokon.
III.
TAGSÁGI VISZONYOK

7. A HANGYA tagjai olyan jogi személyiségű, mezőgazdasághoz kötődő szervezetek, amelyek alapvetően termelői érdekeltségűek, tevékenységüket a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének és/vagy az Európai Unió termelői együttműködésekre vonatkozó ajánlásainak non-profit elvek, egy tag-egy szavazat elvi követelménye megfelelően végzik, ezt alapító okiratukban rögzítik.
8. A szervezet tagsági körébe fogad minden olyan mezőgazdasági termelőket tömörítő szövetkezetet/szövetséget, továbbá más olyan - általános szövetkezeti érdekeltségű – vállalkozást és szervezetet, amely a szervezet célkitűzéseivel egyetért és a tagsági kötelezettségek teljesítését vállalja. A belépési szándékát megfelelő testületi döntéssel alátámasztó szervezet írásban nyilatkozik arról is, hogy elfogadja az alapszabályt, s vállalja a ráeső tagdíj megfizetését.
A tagsági viszony az Igazgató Tanács határozatával jön létre.
A HANGYA működésében a tagszervezetek képviselőik útján vesznek részt.
A küldötteket a tagszervezetek saját belső szabályukban meghatározott módon és időszakra választják meg és mentik fel.
A tagsági viszony megszűnik:
– törléssel,
– kilépéssel,
– kizárással,
– a tagszervezet jogutód nélküli megszűnésével.
Azt a tagszervezetet, amely egy éven keresztül nem tesz eleget a ráeső tagdíj befizetésének,a közgyűlés a tagok sorából törölheti.
A szervezetből az év végén lehet kilépni, a kilépési szándékot hat hónappal korábban, az Igazgató Tanácsnak írásban kell bejelenteni. A kilépő tag addigi befizetéseire vagy más vagyoni térítésre nem tarthat igényt.
Kizárható az a tagszervezet, amely az alapszabállyal tartósan ellentétes tevékenységet folytat, vagy a tagszervezetek érdekeit súlyosan sérti. A kizárásról szóló döntést a közgyűlés a jelenlévők 2/3-os döntésével hozhatja meg.

8/a. A HANGYA pártoló tagja lehet minden olyan agrárágazati érdekeltségű szervezet, amely támogatja a HANGYA által képviselt szövetkezeti rendszerfejlesztést és ezen pártoló tagsági jogviszonyról a saját belső szabályai alapján érvényes jognyilatkozatot tesz. A pártoló tagsági viszony létrehozására és megszüntetésére vonatkozóan az általános szabályok érvényesek. A pártoló tag tagdíjára vonatkozó megállapodást az Igazgató Tanács hagyja jóvá.
IV.
A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI
9. A tagok jogai:
– a tagok bejegyzett képviselőik, illetve megfelelően meghatalmazott küldötteik útján vesznek részt a szervezet feladatainak kialakításában, szervei irányításában, tevékenységének ellenőrzésében;
– választhatnak és választhatók a szervezet testületi szerveibe;
– kezdeményezhetik a mozgalom egészét érintő kérdéseikre vonatkozó belső szabályok megalkotását, módosítását és az ezek alapján szükséges intézkedések megtételét,
– a nemzetközi jelentőségű kérdésekben az illetékes nemzetközi szerveknél együttes képviseletet, közös fellépés kialakítását indítványozzák.
9/a. A pártoló tag jogai megegyeznek a tagokéval, kivéve a szavazati, a választási és választhatósági jogot.
10. A tagok kötelessége:
– a szervezet alapszabályában foglaltak megtartása,
– a tagok bejegyzett képviselőik, illetve megfelelően meghatalmazott küldötteik útján vesznek részt a közgyűlés és más testületi szervek munkájában,
– a közgyűlés, a testületi szervek határozatainak és állásfoglalásainak megvalósításában való közreműködés,
– a tagdíj megfizetése.
– a HANGYA alapelveknek megfelelő működés ellenőrzéséhez szükséges adatszolgáltatási kötelezettség.

V.
A HANGYA SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSE

11. A szervezet tiszteletben tartja a tagjai önállóságát. Olyan - testületi egyetértéssel kialakított - állásfoglalások meghozatalára törekszik, amelyeknek az egységes fellépéshez fűződő érdekek folytán erkölcsi súlya van.

12. A HANGYA testületi szervei:
– Közgyűlés,
– Igazgató Tanács,
– Felügyelő Bizottság
– az állandó és alkalmi bizottságok.

13. A közgyűlés a tagok képviselőinek testülete, amely a szervezet bármely kérdésében
jogosult dönteni. Kizárólagos döntési hatáskörébe tartozik:
– a tisztségviselők megválasztása, visszahívása,
– az alapszabály megállapítása és módosítása,
– az Igazgató Tanács által beterjesztett éves költségvetés és az előző évről szóló beszámolók (tevékenységi, számviteli) elfogadása
– a tagdíj mértékének és fizetési határidejének meghatározása,
– fellebbezés esetén döntés a tagok törléséről és kizárásáról,
– más szervezetekkel történő egyesülés, úgyszintén a szervezet feloszlásának kimondása.
A közgyűlés az általa elfogadott munkaterv alapján végzi munkáját. Szükség szerint, de legalább évente egyszer tart ülést.
A közgyűlést az Igazgató Tanács döntése alapján a HANGYA elnöke vagy társelnöke hívja össze, de a tagszervezetek 10 %, azaz tíz százalékának írásbeli indítványára is - az ok és cél megjelölésével - soron kívül össze kell hívni.
A közgyűlést össze kell hívni, ha ezt a Felügyelő Bizottság, vagy a bíróság elrendeli.
A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet két tag hitelesít.
A közgyűlés határozatképes, ha a szavazásra jogosult tagok 50 %-a+1 fő képviselteti magát. A közgyűlés azonos napirendi ponttal történő ismételt összehívásának esetén a megjelentek számától függetlenül határozatképes, amennyiben a közgyűlési meghívó az ismételt időpont megjelölésével egyidejűleg ezt jelzi.
A közgyűlés a hatáskörébe tartozó kérdésekben nyílt szavazással, a kizárást kivéve, szótöbbséggel határoz. Többségi döntéssel titkos szavazás is alkalmazható.

A közgyűlés részközgyűlések formájában is megtartható. A részközgyűlés szakági szerveződési rendszerben hívható össze azonos napirenddel.
A részközgyűlés összehívásának rendjére és a határozathozatal módjára a közgyűlési szabályok érvényesek.
A részközgyűlésen leadott szavazatok összessége adja a szavazás eredményét.
A határozatot akkor kell elfogadottnak tekinteni, amennyiben azt - az adott napirendi pontban - az utoljára megtartásra kerülő szakági szövetségi részközgyűlésen leadott szavazatok hozzáadásával számítva a HANGYA tagsága elfogadta.

14. A Hangya operatív szervezete az Igazgató Tanács, amely gondoskodik a szervezet céljaiból fakadó folyamatos feladatok ellátásáról és a közgyűlés két ülése között állást foglal a szervezetet érintő kérdésekben. Az Igazgató Tanács dönt a tagfelvételi kérelmekről, és kizárásokról, e döntéseiről a közgyűlés soron következő ülésén beszámol.
Az Igazgató Tanács tagjainak száma 15 fő.
Az Igazgató Tanács tagjait az ágazati szervezetek javaslatának figyelembe vételével a közgyűlés választja meg öt éves időtartamra. A tisztségviselők újraválaszthatóak és visszahívhatóak. A HANGYA elnöke és társelnöke egyben az Igazgató Tanács elnöki és társelnöki tisztét is betölti.
Az Igazgató Tanács határozatképes, ha tagjainak fele jelen van.
Az Igazgató Tanács a döntését egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök döntése mérvadó.
Az Igazgató Tanács üléseiről jegyzőkönyv készül, melyet két tag hitelesít.
Rendkívüli esetben – igazolt dokumentálás mellett – az Igazgató Tanács döntése elektronikus úton is meghozható. E döntéseket a soron következő ülés a jegyzőkönyvével megerősíti.
Az Igazgató Tanács állásfoglalásairól a tagszervezeteket rendszeresen tájékoztatni kell.
Az Igazgató Tanács jogosult ellenőrizni a tagszervezetek HANGYA alapelveknek megfelelő működését.
Az Igazgató Tanács hatáskörébe tartozik a munkáltatói jogok gyakorlása és döntés minden egyéb olyan kérdésben, amely nem tartozik a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe.
15. A Közgyűlés 5 tagú Felügyelő Bizottságot választ. A megbízatás 5 évre szól. Az FB elnökből és négy tagból áll, akiknek feladata a HANGYA alapszabály szerinti működésének és költségvetés szerinti gazdálkodásának ellenőrzése. Szavazat-egyenlőségnél az elnök szavazata döntő.
16. A HANGYA tisztségviselői. A HANGYA választott tisztségviselője - a főtitkár kivételével – kizárólag olyan regisztrált mezőgazdasági termelő lehet, aki személyében is tagja a HANGYA valamelyik tagszervezetének. Tisztségviselők:
– az elnök, egyben az IT elnöke,
– a társelnök, aki egyben az Igazgató Tanács társelnöke is
– a főtitkár
– az Igazgató Tanács alelnökei,
– az Igazgató Tanács tagjai,
– a Felügyelő Bizottság elnöke és tagjai.
Az elnök legfontosabb feladata a társadalmi, a politikai és kamarai kapcsolattartás. A társelnök legfontosabb feladata a HANGYA szakmai és gazdasági kapcsolatainak szervezése és összefogása. A főtitkár legfontosabb feladatai közé tartozik a HANGYA tevékenységével összefüggő főhatósági-szabályozási egyeztetési feladatok, valamint a nemzetközi kapcsolatok. Az elnök, a társelnök, az alelnökök és az Igazgató Tanács többi tagja közötti feladatmegosztást a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza.
A HANGYA ügyviteli szervezetét a Közgyűlés által öt évre megválasztott főtitkár irányítja.
A választott tisztségviselők újraválaszthatóak.

A Közgyűlés a szervezet életében meghatározó szerepet játszó személyeknek tiszteletbeli elnöki, illetve tiszteletbeli Igazgató Tanácsi tag címet adományozhat, amely az érintettet tanácskozási jogú részvételre jogosítja az Igazgató Tanács és a Közgyűlés munkájában.
17. A Közgyűlés és az Igazgató Tanács munkájának elősegítésére - tagjaiból és felkért szakértőkből - eseti és állandó bizottságokat hozhat létre, amelyek munkájukról kötelesek a létesítő testületnek beszámolni. Az eseti és állandó bizottságok belső ügyrendjüket maguk határozzák meg. Az ezzel kapcsolatos eljárási rendet a létrehozó testület fogadja el.
18. A HANGYA ügyviteli szervezetét a Közgyűlés által megválasztott főtitkár irányítja .
19. Szakági sajátosságainak megfelelően a HANGYA tagszervezetei önálló jogi személyiséggel rendelkező szakági szövetségeket hozhatnak létre. A szakági szövetségek és a HANGYA az általános és szakági érdekképviseletet összehangoltan látják el. Az ezzel kapcsolatos pénzügyi elszámolásokat az Igazgató Tanács hagyja jóvá.

VI.
A KÉPVISELET
20. A HANGYA képviseletét az elnök, a társelnök és a főtitkár önállóan látják el. Az alelnökök egyenként más alelnökkel együttes képviseleti joggal rendelkeznek.
A szervezet elnöke, társelnöke illetve az Igazgató Tanács más személy részére is adhat megbízást, amennyiben az közgyűlési hatáskört nem érint.

VII.
VAGYON ÉS GAZDÁLKODÁS
21. A HANGYA a Közgyűlés által jóváhagyott éves költségvetés szerint, a hatályos pénzügyi szabályok megtartásával gazdálkodik.
Bevételek:
– tagdíjak,
– pályázatok
– felajánlások,
– hozzájárulások,
– adományok,
– lekötött pénzeszközök hozadéka,
– megbízások
– egyéb források.
Kiadások:
– a működés költségei,
– a rendezvények költségei,
– a tiszteletdíjak és közterhei,
– egyéb kiadások.
A tagok a szervezetek tartozásaiért a tagdíj befizetésén túl nem felelnek.
A HANGYA a kötelezettségeiért, tartozásaiért saját vagyonával felel.
A HANGYA nem képez nyereséget, az éves bevétel költségfelhasználáson felüli részét a következő év feladatainak megvalósítására fordítja.
VIII.
EGYÉB KÉRDÉSEK
22. A HANGYA megszűnése
A szervezet megszűnik, ha
 feloszlását vagy egyesülését a Közgyűlés 3/4-es többségi döntésé¬vel kimondja,
 tagjainak száma 10 tagszervezetnél kevesebbre csökken,
 az arra jogosult szerv feloszlatja, illetőleg megszűnését megálla¬pítja.
A megszűnt HANGYA vagyonát - hozzájárulásuk arányában - a megszűnéskori tagszervezetek között kell felosztani, de jogutódlás esetén a Közgyűlés konszenzussal dönthet másként is.
A szervezet és a tagok közötti vitás kérdések eldöntését lehetőség szerint békés úton rendezik, amennyiben ez 60 napon belül nem vezet eredményre, per esetére kikötik a Nemzeti Agrárkamara mellett működő Állandó Választott Bíróság kizárólagos illetékességét.

Azokban a kérdésekben, amelyekről az alapszabály nem rendelkezik, a Polgári Törvénykönyv és az egyesülési jogról szóló 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Jelen Alapszabályt a Magyar Termelői Értékesítő és Szolgáltató Szervezetek/ Szövetkezetek HANGYA TÉSZE Együttműködésének Közgyűlése az 5/l998 (II. 26.) Kgy.sz. határozatával fogadta el.

A TÉSZE Közgyűlése az Alapszabályt a 17/1998.(IV. 22.) Kgy. sz. határozatával, a 24/1998. (augusztus 4.) Kgy. sz. határozatával, továbbá a 30/ 1998. (XI. 25.) Kgy. sz. határozatával, valamint a 3/1999. (V. 28.) Kgy. sz. határozatával módosította és egységes szerkezetbe foglalta.
A HANGYA közgyűlése az Alapszabályt a 6/2000. (05. 18.) sz. Kgy. határozatával módosította és egységes szerkezetbe foglalta. A HANGYA közgyűlése az Alapszabályt a 9/2001. (05. 24) sz. Kgy. határozatával módosította és egységes szerkezetbe foglalta. A HANGYA közgyűlése az Alapszabályt a 7/2002. (02. 12) sz. Kgy. határozatával módosította és egységes szerkezetbe foglalta. A HANGYA közgyűlése az Alapszabályt a 6/2004. (X. 28) sz. Kgy. határozatával módosította és egységes szerkezetbe foglalta.
A HANGYA közgyűlése a 5/2005. (05. 26.) sz. Kgy. határozatával, továbbá a 4/2007. (III.1.) sz. Kgy. határozatával módosította és egységes szerkezetbe foglalta.

A HANGYA közgyűlése a korábbi alapszabály módosítását és egységes szerkezetbe foglalását a ………/2013 (05.30) sz. KGy határozatával fogadta el.

Budapest, 2013. május 30.

a közgyűlés levezető elnöke elnök társelnök

jegyzőkönyv hitelesítő jegyzőkönyv hitelesítő

Dr. Nyúl Balázs
jegyzőkönyv- vezető