Márton János emlékére

| 2009. november 17.

 

Elhunyt Márton János

Életének 87. esztendejében elhunyt dr. Márton János az Agrárgazdasági Kutatóintézet nyugalmazott főigazgatója, címzetes egyetemi tanár. Veres Péter és Erdei Ferenc szellemi örököseként soha nem szakadt el a föld népétől, tudósként és közemberként harcolt a falu, a vidék felemelkedéséért.

A Bethlen Alapítvány kuratóriumi elnökeként segítette a határon túl élőket, küzdött a nemzetegyesítés eszméjéért.
A Magyar Néppárt- Nemzeti Parasztpárt elnökeként aktív szereplője volt az 1990-es átalakulásnak.
Tevékenyen részt vállalt a HANGYA szövetkezeti rendszer újjászervezésének elméleti és gyakorlati munkájában, szakcikkek és előadások sokaságával érvelt a termelői összefogás fontossága mellett, segítette a szövetkezés gazdasági és társadalmi eredményeinek megismertetését, megértését és megvalósítását. Életének utolsó szakaszában végzett szövetkezet- és vidékfejlesztési tevékenységét, amely különösen intenzív volt szülőhelyén, Békés megyében, az életében kapott számos állami elismerést követően a HANGYA 2007-ben szövetkezeti elismeréssel honorálta. Halála nehezen pótolható veszteség a vidéki közösségek számára, emlékét gondolatiságának továbbvitelével megőrizzük. 

Temetésére 2009. december 4.-én 11 15-kor a Farkasréti temetőben kerül sor.