Betakarítás - Benedek Fülöp: Jól haladnak az őszi munkák a földeken

| 2007. szeptember 6.

Az esős időjárás nem hátráltatja számottevő mértékben a betakarítást, sem a magágy-előkészítést, sem a mélyszántást - mondta Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, az őszi mezőgazdasági munkák állását értékelve.

Közölte: a napraforgó vetésterülete 17 ezer hektárral volt kisebb az idén, mint az elmúlt évben, azaz 517 ezer hektárról kell magtárba vinni a terményt, s a terület 40-50 százalékáról takarították már be a termést. A kombájn alá került területen az átlagtermés elérte a 2 tonnát. Ez több a vártnál, az előzetes becslések szerint csak 1,7 tonnát vártak hektáronként a szakértők. Ugyanakkor elmaradt a múlt évitől, amikor 2,2 tonna volt a hektáronkénti átlagtermés.

Az előzetes becslések szerint a napraforgó össztermése 890 ezer tonna körül alakult volna, ám a szakállamtitkár szerint ez is több lett az előre becsültnél.

A kukorica betakarítása az ország egyes részein már elkezdődött, egyelőre néhány ezer hektáron végeztek a munkával. Összesen 1,055 millió hektárról kell betakarítani a kukoricát. Ez 11 százalékkal kisebb terület, mint tavaly volt. Az eddig betakarított terület termésátlaga hektáronként 3,8 tonna körül alakul, ám a szakértők szerint ez eléri majd a hektáronkénti 4 tonnás átlagot. Így összességében mintegy 4,2 millió tonna termés lehet a magtárakban ebből a termékfajtából. A múlt évben összesen 8,2 millió tonna kukoricát takarítottak be 6,9 tonnás hektáronkénti termésátlaggal.

A burgonya betakarítása szintén folyik. E terményből mintegy 50 százalékát szedték már fel a betakarítandó területnek. A végleges termésbecslés alapján a hektáronkénti termésátlag eléri a 22 tonnát. Ez azt jelenti, hogy összesen mintegy 560 ezer tonna terméssel lehet számolni, mintegy 25 ezek hektár betakarítandó területről.

A cukorrépát, mintegy 40 ezer hektárról kell betakarítani. Ez mintegy 6.500 hektárral kevesebb mint az előző évben. Az előzetes termékbecslés szerint hektáronként mintegy 35 tonnás átlaggal lehet számolni, szemben a múlt évi 52 tonnát meghaladó terméseredménnyel.

Az őszi árpa vetése a napokban kezdődött el a 195 ezer hektáros tervezett vetésterület 7 ezer hektárral nagyobb a múlt évinél. A vetést eddig a terület 0,5 százalékán végezték el.

Őszi búzát a gazdálkodók 1,144 millió hektáron terveznek vetni. Ez 30 ezer hektárral haladja meg az idén betakarított területet. A búza vetése még nem kezdődött el.

A rozs esetében a vetési szándék mintegy 44 ezer hektár, a múlt évinél 2.500 hektárral több. Eddig mintegy 5,5 százalékán végeztek a vetésterületnek ezzel a munkával.

A magágy-előkészítést 1,8 millió hektáron kell elvégezni. Ebből a munkából a gazdálkodók 17 százalékot már elvégeztek. A mélyszántást 2,075 millió hektáron tervezik elvégezni a tavasziak alá. Ennek a munkának a készültsége 3,8 százalékos.