A SZÖVETKEZETEK ÜGYÉRŐL KÓSA LAJOS MA TÁRGYAL ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖKKEL

Azonnali kormányzati segítséget kérnek a bajba jutott termelői csoportok. A gazdálkodók együttműködésén alapuló szerveződései jó ideje várnak az európai uniós forrásból finanszírozott működési támogatások kifizetésére. Időközben azonban kimerültek a termelők tartalékai, a csoportokat a megszűnés fenyegeti. A szövetkezetek ügyéről Kósa Lajos, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke ma Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyal.

Egyre nagyobb bajba kerülnek a hazánkban működő termelői csoportok. A gazdálkodók szövetségén alapuló társulások jó része az elmúlt hónapokban a működőképesség határára ért, az üzleti tervekben szereplő támogatások ugyanis jó ideje nem érkeztek meg a csoportok számlájára.

A termelői szerveződések a Vidékfejlesztési program keretében európai uniós forrásból nyerhettek működési támogatást – ez az összeg egy-egy csoport esetében évi 30 millió forintot jelent.

Patay Vilmos, a Hangya Együttműködés elnöke lapunknak elmondta: az agrártárca mintegy 94 szervezetet tart nyilván, közülük körülbelül húsz termelői csoport pályázata vitatott, a többiek adhattak be kifizetési kérelmet. Így most országszerte több mint hetven szerveződés várja, hogy a Magyar Államkincstár kifizesse az elnyert támogatást.

Patay Vilmos szerint a termelői csoportok immár három éve nem jutottak támogatási forráshoz, így a szövetkezeti működés nemhogy segítené a gazdákat, hanem jelentős pluszterheket ró rájuk. Sokan ugyanis évek óta maguk finanszírozzák a támogatásból betervezett operatív költségeket a szervezetük üzleti tervében. Becslések szerint a gazdák évente mintegy tízmillió forinttal kénytelenek támogatni szervezeteiket; van olyan termelő, aki mintegy 35 millió forintos tagi kölcsönt nyújtott eddig a csoportjának.

A termelői csoportokba épp a kicsi és a közepes gazdák léptek be, akik arra számítottak, hogy közös erővel könnyebben piacra tudják juttatni termékeiket és eredményesebben termelhetnek. Ehhez képest nemhogy előnyük nem származik az együttműködésből, hanem egyenesen ráfizetnek a szövetkezésre – fogalmazott az elnök. Hozzátette: nem egy beruházási forrásról van szó, amit pénz hiányában el lehet halasztani, hanem több ezer gazdálkodó megélhetése függ a támogatás kifizetésétől.

Szavai szerint a múlt évben több ígéretet is kaptak arra, hogy a pályázatok elbírálását és a források kifizetését felgyorsítják, azonban nem történtek érdemi lépések. Az elnök úgy látja, a legtöbb termelői csoport elérte a működőképesség határát, s olyan terhek nehezednek a tagokra, amiket már nem tudnak vállalni.

A késlekedés miatt néhányan már megindították a végelszámolási eljárást. Ráadásul számos társulás az elmúlt hetekben, hónapokban megkapta a beruházási támogatásokról szóló határozatokat. – A nyertes pályázatoknak örülni kellene, ugyanakkor, mivel a termelői csoportok működési támogatása továbbra sem érkezik meg, a gazdáknak újabb tagi kölcsönöket kellene befizetniük a beruházások finanszírozásához, de ez már meghaladja lehetőségeiket, így félő, hogy a tervezett fejlesztéseket végül nem tudják megvalósítani – emelte ki az elnök.

Jelentős számú, értékét tekintve pedig mintegy tízmilliárd forintnyi, nagy volumenű közösségi beruházás van emiatt veszélyben. – A 24. órában van ezen termelői összefogások létének az ügye. Amennyiben nincs változás, a termelői csoportok sorra szűnhetnek meg az országban – jegyezte meg Patay Vilmos.

Annak érdekében, hogy a termelői csoportok a lehető legrövidebb idő alatt hozzájussanak a megítélt összeghez, a kormányzat segítségét kérik. A Szövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, Kósa Lajos ma Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyal a lehetőségekről. Patay Vilmos azt reméli, hogy a megbeszélés eredményeként egy hónapon belül elkezdődhetnek a kifizetések.

Forrás: https://magyaridok.hu/gazdasag/kesik-a-tamogatasok-kifizetese-3434138/