Konferencia a múlt üzenetéről
Sorsfordítás 1945-1962
Sorsfordítás 1945-1962
Tisztújító közgyűlést tartott az OSZT
2018. május 31.-én délután tartotta tisztújító közgyűlését az Országos Szövetkezeti Tanács. A 2017. évi gazdálkodásról és a 2018. évi tervről szóló beszámoló elfogadása után az alapszabálynak egy új irányítási szerkezet érdekében tett módosítását fogadta el a szervezet legfelső szerve, a Tanács.
Jobb jövőben bíznak a termelői szervezetek
A HANGYA Szövetkezetek Együttműködése 2018. május 30-án az OKISZ konferenciatermében megtartotta rendes éves közgyűlését. A 2017. évi tevékenység és 2018-as tervek elfogadását követően szakmai programra került sor, amelynek nyitó előadását dr. Feldman Zsolt államtitkár úr tartotta „Új kormány, új lendület” címmel.
Együttműködési megállapodást kötött a HANGYA az MKB Bankkal
A mai napon került sor a két szervezet közötti együttműködési megállapodás aláírására. Az együttműködési megállapodással a két fél kifejezi kölcsönös érdekét a termelői együttműködések gazdálkodási feltételeinek elősegítésében.
Búcsú Csomós Attilától
Megrendüléssel értesültönk erdélyi partnerszervezetünktől, az RMGE Marostól, hogy elnökük, Csomós Attila türelemmel viselt betegség után, életének 80. évében elhunyt. A határon túli magyarságért közösen elvégzett munkáinkra is gondolva búcsúzunk, meghajtva távolból is fejünket a Maros megyei gazdákért harcoló Csomós Attila emlékére.
A HANGYA Elnöksége
Közlemény
a 2018. április 5.-i rendevény törléséről
A Miniszterelnökséggel történt egyeztetés alapján a rendezényre a jelzett időpontban nem kerül sor. Részletes tájékoztatást, és a további lépésekkel kapcsolatos információt a csatolmány tartalmaz.
Lassú döntés, késedelmes kifizetés
A HANGYA Szövetkezetek Együttműködése a 2018. február 15.-i IT ülés előkészítéseként levélben fordult Kis Miklós Zsolt államtitkárhoz a termelői csoport jogcím támogatási elbírálásának, kifizetésével kapcsolatos döntések elhúzódásának ügyében. A levélben jeleztük álláspontunkat a súlyos kormányzati mulasztásról, mivel az eljárásban a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 68.§-ban meghatározott határidők jelentős késedelem mellett nem kerültek betartásra. Arra is felhívtuk a figyelmet, hogy az Államtitkárság súlyosnak minősülő késedelme egyfelől az agrárágazati stratégia fontos elemét képező termelői együttműködések iránti társadalmi viszonyulást, másfelől a kormányzat hitelességét rombolja.
Patay Vilmos a HANGYA és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szövetkezeti, Integrációs és Agrárgazdasági Szolgáltatásii Osztályának elnöke felkért előadóként részt vett az október 19-én megrendezésre kerülő fórumsorozat első állomásán, amelyen az "Együttműködés múltja, szerepe a jövőre nézve" címmel tartott előadást. A következő napokban a további helyszíneken megtartásra kerülő fórumokon is lehetőség nyílik személyes találkozásra és kérdések feltételére.
V4 projekt a szövetkezet alapelvek európai szintű kodifikációjáért.
Az Országos Szövetkezeti Tanács a szövetkezetek nemzetközi elveinek uniós szintű kodifikációja érdekében a lengyel partnerszervezettel közösen 2016. júliusban az Európai Parlamenthez petíciót nyújtott be.