Rövid hírek

Élhető vidéket akarnak a V4-ek agrárvezetői

|

Kétnapos találkozót tartottak a Visegrádi négyek, továbbá Bulgária, Románia és Szlovénia agrárvezetői Budapesten. A tanácskozás közös nyilatkozattal zárult, amely a továbbiakban olvasható. A kétnapos találkozó egyben az egyéves magyar elnökség záróeseménye volt, melynek végén Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a szlovák kollégájának átadta a Visegrádi 4-ek agrárcsoportjának vezetését.

A HANGYA a Magyar Örökség része

Örömmel tájékoztatjuk a honlap olvasóit, tagszervezeteinket és barátainkat, hogy a HANGYA Magyar Örökség Díjban részesült. A díj átadására 2010. június 19-én 11 órakor került sor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.A Magyar Örökség-Díjat a díj kuratóriuma erkölcsi elismerésként adományozza. A kitüntetettek egy oklevelet kapnak és egy – a magyar Szent Koronát ábrázoló – jelvényt. A Magyar Örökség Díj feladata, hogy felmutassa azokat az értékeket, amelyek a múltban és a jelenben is hozzájárultak, hozzájárulnak a nemzeti önbecsülés erősítéséhez, gazdagításához.

A díjat Szeremley Béla, a HANGYA elnöke vette át.A rendezvényről készült fényképeket megtekintheti a képgaléria HANGYA könyvtárában. A HANGYA által képviselt értéket és örökséget dr. Nagy Bálint ny. egyetemi tanár méltatta. A laudáció teljes szövege a további díjazottakat is bemutató meghívó után olvasható.

Közösségi Agrárpolitika 2013 után

A Közösségi Agrárpolitika 2013 után

Az EU mezőgazdasági biztosa, Dacian Ciolos társadalmi vitát kezdeményezett a 2013 utáni Közösségi Agrárpolitikáról. A május 20.-án tartott Igazgató Tanácsi ülés vitája tükrében a HANGYA részéről a vitakérdések kapcsán - a terjedelmi korlátokra is tekintettel- az alábbi anyag került megküldésre. 

Vidékfejlesztési miniszterjelölt bizottsági meghallgatása

|

Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága a mai napon meghallgatta az új kormány vidékfejlesztési miniszter jelöltjét, dr. Fazekas Sándort, Karcag polgármesterét. A bizottsági meghallgatáson a miniszterjelölt átfogóan ismertette az élhető vidék kialakítása érdekében teendő cselekvési irányt, amelyben örömmel üdvözölhettük, hogy a beszerző, értékesítő szövetkezetek fontossága kiemelt hangsúlyt kapott. A Mezőgazdasági Bizottság 14 fő igen, 2 nem szavazattal, 4 fő tartózkodása mellett támogatta a miniszterjelölt kinevezését.

A HANGYA javaslata a jövő agrárstratégiájához

|

"SZÖVETKEZÉSBEN AZ ERŐ"
A HANGYA Igazgató Tanácsa 2010. február 17.-én Matolcsy György és Font Sándor urak részvétele mellett megtárgyalta az előző év novemberében belső vitára bocsátott dokumentumot és véglegesítette azt.

A HANGYA Szövetkezeti Együttműködés tagszervezetei tisztelettel felajánlják program javaslatukat és partnerségüket valamennyi politikai pártnak és társadalmi szervezetnek, amely tenni akar a magyar vidék, és benne az agráriumban élők felemeléséért. Javaslataink arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a termelők szövetkezeti összefogása, nemzeti intézményrendszerének kiépítése milyen előnyöket kínálhat a jövő agrárpolitikájában és ezen keresztül a társadalom közösségi alapú megerősödésében, elősegítve a vidéken élők helyben maradását és életminőségének javítását.

A jövö agrárpolitikája: közjavak

|

Közjavak
(Tanulmány a 2013 utáni agrárpolitikához)

 
Ha a szakpolitikai eszközök megfelelően célzottak, a Közös Agrárpolitika érdemben hozzá tud járulni a környezetvédelmi javak és szolgáltatások előáll ítására irányuló gazdálkodói tevékenységhez. Erre a következtetésre jutott az Európai Környezetpolitikai Intézetnek (IEEP) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság számára készített, 2010. január 25.-én közzétett jelentése.

Dacian Ciolos parlamenti meghallgatása

|

Dacian Ciolos küzdeni fog az agrárpénzekért

A közvetlen jövedelemtámogatások rendszerének kiegyensúlyozottabbá tételét tekinti egyik fő feladatának a román Dacian Ciolos, aki pénteki meghallgatásán meggyőző produkcióval nyerte meg magának a képviselőket. A biztosjelölt elmondta, hogy év végén tervezi közzétenni a 2013 utáni közös agrárpolitikáról szóló közleményt.