Konferencia a múlt üzenetéről
Sorsfordítás 1945-1962
Sorsfordítás 1945-1962
Jobb jövőben bíznak a termelői szervezetek
A HANGYA Szövetkezetek Együttműködése 2018. május 30-án az OKISZ konferenciatermében megtartotta rendes éves közgyűlését. A 2017. évi tevékenység és 2018-as tervek elfogadását követően szakmai programra került sor, amelynek nyitó előadását dr. Feldman Zsolt államtitkár úr tartotta „Új kormány, új lendület” címmel.
Szövetségben a gazdákkal
Megalakult az új kormány, amelyben a tárca Agrárminisztérium néven folytatja tevékenységét, úgy, hogy ismét visszakerül szervezetébe a vidékfejlesztés feladatköre. Az új miniszter, dr. Nagy István az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága előtt számolt be először a legfontosabb feladatokról.
Tájékoztatás a kormányzati szervezetekkel történt egyeztetésről
2018. április 24.-én a HANGYA kezdeményezésére a Miniszterelnökség, a Földművelésügyi Minisztérium és Magyar Államkincstár képviselői tanácskoztak a HANGYA és a Gabonatermesztő Termelői Csoportok Szövetsége képviselővel.
Közlemény
a 2018. április 5.-i rendevény törléséről
A Miniszterelnökséggel történt egyeztetés alapján a rendezényre a jelzett időpontban nem kerül sor. Részletes tájékoztatást, és a további lépésekkel kapcsolatos információt a csatolmány tartalmaz.
A termelők alkupozíciójának megerősítését szorgalmazták az uniós mezőgazdasági miniszterek
Az EU tagállamok tárcavezetői politikai állásfoglalást fogadtak el a gazdálkodók ellátási láncbeli helyzetének erősítéséről, és a tisztességtelen forgalmazói magatartások visszaszorításáról. Határozottan kiálltak amellett, hogy az Európai Bizottság a jövő év folyamán tegyen olyan javaslatot, amely uniós szinten sikerrel veszi fel a harcot a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben.
Lesz- e még idén pályázati felhívás?
A HANGYA Szövetkezeti Együttműködés a Gabonatermesztő Termelői Csoportok Szövetségével közös rendezvényen tekintette át a jogcím meghirdetésének helyzetét. A rendezvényen a résztvevőket Kis Miklós államtitkár tájékoztatta az egyeztetések helyzetéről, aminek eredményeképpen információi szerint a pályázati felhívás megjelenése 2017 januárban várható.
Ülésezett a Vidékfejlesztési Proram Monitoring Bizottsága
A nemzeti élelmiszergazdasági program 2050-ig szab irányt a magyar mezőgazdaságnak
Magyarország Kormánya a gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható, egészséges és minőségi élelmiszert előállító mezőgazdaságban látja a jövőt, ennek megfelelően egy emberöltőre határoztuk meg a fő irányvonalakat – hangsúlyozta Fazekas Sándor a nemzeti élelmiszergazdasági program társadalmi vitára bocsátása kapcsán rendezett sajtótájékoztatón.