Magyar példák alapján dolgozták ki az amerikai agrárhitelezést 1912-ben

Az amerikai szövetségi Farm Credit elnökével a szövetkezeti alapú mezőgazdasági hitelezésről, a két legnagyobb amerikai farmerszervezet vezetőivel pedig az érdekképviseletek szerepéről és az előkészületben lévő Farm Bill fontosabb elemeiről tárgyalt Fazekas Sándor Washingtonban.

A tárgyaláson Leland Strom a szövetkezeti alapon működő mezőgazdasági hitelezést nyújtó Farm Credit Administration (FCA) elnöke elmondta, hogy az állami alap jelenleg közel félmillió farmer részére biztosít hiteleket, 84, úgynevezett farm-hitel társaságon keresztül, 5 kereskedelmi bank bevonásával. A rövid távú működési hitelek mellett középtávú (3-8 év) és hosszú távú (5-40 év) hiteleket is nyújtanak berendezések, földek vásárlásához, illetve nagyobb beruházásokhoz. Az agrárhitelezés több évtizedes amerikai tapasztalatai a magyar mezőgazdaságban is felhasználhatóak, ezért az intézmény szakemberei a közeljövőben Magyarországra látogatnak. Az elnök érdekességképpen megemlítette, hogy 1912-ben népes amerikai delegációt küldtek Európába, hogy tanulmányozza az agrárhitelezés gyakorlatát. A jelentésben a szakértők több mint 50 oldalon keresztül ismertették a Magyarországon szerzett tapasztalataikat, olyan jól működő hitelezési rendszerrel találkoztak hazánkban.

Fazekas Sándor tárgyalt a nagyobb gazdaságokat tömörítő Farm Bureau és a kisebbeket képviselő Farmers’ Union gazdaszervezetek vezetőivel is. A lobbiszervezetek egyik legfontosabb tevékenysége a mezőgazdasági termelők érdekeinek a képviselete, az előkészületben lévő Mezőgazdasági Törvényről (Farm Bill) a Kongresszusban folyó vitában.

Szerteágazó tevékenységük kiterjed a fiatal gazdák helyzetbe hozására, a vidéki területeken az életminőség javítását célzó támogatások megszerzésére, valamint többek között a hitelhez jutást biztosító szaktanácsadásra.

Ezt követően Fazekas Sándor Washingtonban részt vett és köszöntőt mondott a Magyar Nagykövetség ünnepségén, ahol 12-en tették le az állampolgársági esküt.

(forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)