Helyzetkép mezőgazdaságunkról
A Százak Tanácsa 2023. május 4.-i ülésén elhangzott előadás 2025-re aktualizált nyomdai változata
- Tovább (Helyzetkép mezőgazdaságunkról)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Százak Tanácsa 2023. május 4.-i ülésén elhangzott előadás 2025-re aktualizált nyomdai változata
2024-ben ünnepeltük azt, hogy a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége 1904-ben Magyarországon tartotta kongresszusát. A gróf Károlyi Sándor által reprezentált szövetkezet-szervező tevékenység elismerését tükröző döntés 1904-ben hazánkat a nemzetközi szövetkezeti közösség középpontjába helyezte, ami azóta is egyedülálló esemény volt.
A HANGYA Szövetkezeti Együttműködés 2010 márciusában-ben tette közzé röpiratát a jövő agrárprogramjához. A javaslatot a HANGYA Igazgató Tanácsa 2010. február 17.-én fogadta el, amely ülésen Font Sándor , és Matolcsy György urak is további kiegészítő anyagokat várva támogatásukról biztosították a javaslatot.
A szövetkezet létrejöttének az indítéka mindig egy-egy gazdasági szükséghelyzet, amit ha öntudatosan és reálisan fognak fel az érdekeltek és képesek arra, hogy bizonyos önkorlátozásokat felvállalva segítsenek magukon.
KÖZJAVAK, SZÖVETKEZET
DR. SZABÓ ZOLTÁN
Kulcsszavak: Közösségi agrárpolitika, társadalmi szolgáltatások, termelői közösségek, szövetkezeti elvek és értékek, jog
ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
A szövetkezetek nemzetközi alapelveit 1995-ben Manchesterben a korábban megfogalmazottakra építve, azt a kor kihívásaihoz igazítva a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének kongresszusa fogadta el. Ezen alapelvek szövetségünk életének meghatározói.
Együttműködési keretmegállapodást írt alá a Hangya Szövetkezeti Együttműködés (Hangya) és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel (OTSZ), az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvánnyal (AVHGA) és a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) MAROS Szervezettel a Hangya közgyűlése után pénteken Budapesten.
Szeremley Béla, a Hangya elnöke elmondta: e megállapodásoktól azt remélik, hogy a finanszírozási feltételek olyan lehetőségeit sikerül kialakítani, amelyek mérsékelni képesek szövetkezeteik eddigi pénzpiaci hátrányát. A Kárpát-medencei együttműködésben pedig olyan kölcsönös előnyökre látszik lehetőség, amelyek előmozdíthatjaák a kisebbségben élő magyarság gazdasági erősítését. Amennyiben a takarékszövetkezetek hitelezik a gazdákat és szükség van fedezetre, az alapítvány tud nyújtani - hívta fel a figyelmet Ulrich Anikó, az AVHGA elnöke. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az uniós támogatási szabályok nagyon korlátozzák az agrártermelők finanszírozási lehetőségeit.
Azoknak a vállalkozóknak, akiknek a tevékenysége kicsit túlmutat a szorosan értelmezett mezőgazdasági tevékenységen, lényegesen lazábbak ezek a szabályok - mondta. Szeremley Béla emlékeztetett arra, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter - a pénteki Hangya közgyűlés fővédnöke - már május végén, programjának meghirdetésekor szólt a "hangya típusú" szövetkezetek fejlesztésének fontosságáról.
A szervezet feladata ezért most minél szorosabb együttműködés kialakítása a szaktárca illetékeseivel, hogy ez a célkitűzés tartalommal telítődjék. A Hangya közgyűlési zárónyilatkozatot fogadott el, amely szerint a szervezet reméli, hogy a kormányzat - eddigi nyilatkozatainak megfelelően - kiemelt fontosságúnak tekinti a hangya típusú szövetkezést, elő kívánja segíteni az ennek megfelelő intézményfejlesztést és ebben számít a Hangya Szövetkezeti Együttműködésre.
A Hangya kezdeményezi a feketegazdaságot visszaszorítani képes szövetkezeti rendszer szabályozási környezetének hozzáigazítását az európai gyakorlathoz igazítását a következő félévben, beleértve ebbe a szövetkezeti törvényt is. Javasolja továbbá, hogy a pénzügyi szabályozás mérsékelje a szövetkezetek és a tagság közötti forgalom terheit, s olyan kormányzati lépéseket, amelyekkel ösztönözhető a termelői tulajdonlású feldolgozóipar kialakítása, a terméklánc átlátható és arányos jövedelemelosztásának megteremtése. Kezdeményezi a Hangya azt is, hogy a szövetkezetek megfelelő munkahelyteremtési támogatást kapjanak, mint részfoglalkoztatásokat és vidéki foglalkoztatást generáló gazdasági egységek. (MTI)
2010.11.13. 18:51
(forrás: http://www.magyartakarek.hu/hangya-szovetkezeti-egyuttmukodes-megallapo…)
A Falu XXVI. évfolyamának 3-4. számában megjelent cikket a kiadó (a Nemzeti Agrárszaktanácsadási,Képzési és Vidékfejlesztési Intézet) hozzájárulásával az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük.
„A földet nem apáinktól örököltük,
hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”
Szövetkezés a vidék jövőjéért
Dr. Szabó Zoltán ügyvezető titkár
(HANGYA Együttműködés)