Hazai hírek

Aggódik Gráf az uniós támogatások miatt

Az úgynevezett egészségügyi felülvizsgálat, amely az Unió agrárpolitikáját hivatott felmérni, nem új reformot jelent, hanem adaptációt egy kisebb közösség működéséről egy nagyobb közösség tevékenységére - mondta Mariann Fischer Boel, az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa pénteken Budapesten.

A biztos azt követően beszélt az unióban zajló agrárfolyamatokról, hogy megbeszéléseket folytatott Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel.

Sertéspiac : 3-4 milliárd forint a sertéstartók támogatására

Az idén és jövőre is a sertéstartók támogatására a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium mintegy 3-4 milliárd forintot szán - tájékoztatta az újságírókat szerdán Budapesten Máhr András, a tárca szakállamtitkára, néhány órával azután, hogy a sertéstartók bejelentették: országos demonstrációt tartanak november első dekádjában.

FVM rendelet a 2007. évben aszálykárt szenvedett mezőgazdasági termelők kedvezményes hitelhez jutási lehetőségéről

Szakasz: Uniós egyeztetés alatt

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, és a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, valamint a költségvetési viszontgarancia vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól szóló 48/2002. (XII. 28.) PM rendelet 2. § (1) bekezdés g) pontjára tekintettel a következőket rendelem el:

Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok - Gráf József: Történelmi felelősségünk az 1.300 milliárd forint felhasználása

Magyarországon nem lesz takarmányhiány, mivel a kormány lépéseket tett a gabonatakarmány biztosítására, és uniós engedélyezés előtt áll egy takarmányvásárlási hitel, amellyel a magas gabonaárak hatását jövő évre lehet áttolni - jelentette ki Gráf József a 23 Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok megnyitóján, szerdán.

Farmer-Expo - Gráf József A magyar gazdáknak nem lesz félnivalójuk versenytársaiktól

Ha 2011-12-re kiegyenlítődnek az európai uniós támogatások, a magyar gazdáknak nem lehet félnivalójuk európai vetélytársaiktól - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a debreceni Farmer-Expo szerdai megnyitóján.

Megnyílt a vidékfejlesztési hálózat

Gráf József: Mindannyiunk érdeke az erős és fejlődő vidék

Mindannyiunk érdeke az erős és fejlődő vidék, mert Magyarország igazi támaszát a jövőben is a vidék jelenti - jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden, a Pest megyei Tápiógyörgyén.

Agrárpolitika - Gráf József: A magyar agrárium teljesítménye a következő tíz évben várhatóan 30 százalékkal emelkedik

A magyar mezőgazdaság múlt évi kibocsátása elérte az 1.600 milliárd forintot, ami 6 százalékkal magasabb az előző évinél - jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken, Budapesten, a kormányülést követő szóvivői tájékoztatón.

Az FVM vezetője közölte: az élelmiszeripar kibocsátása tavaly 1.944 milliárd forint volt, ami 86 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. Mint elhangzott, az előzetes adatok szerint az agrárágazat eredménye 60-65 milliárd forint körül alakult 2006-ban évben, az előző évi 47 milliárd forinttal szemben.