Szövetkezeti hírek

2014 a családi gazdaságok éve

 Családi gazdaságok nemzetközi éve

Globális Fórum és Expo 

A 2014. március 4.-6. között Budapesten lebonyolított nemzetközi rendezvényen Patay Vilmos elnök és dr. Szabó Zoltán főtitkár vett részt a HANGYA képviseletében. A kis- és közép vállalkozások szekciójában, amelyet Kis Miklós, a COPA magyar alelnöke elnökölt, számos nemzetközi példán került bemutatásra a szövetkezetek meghatározó szerepe a családi gazdaságok életképességének megteremtésében. A rendezvény zárónyilatkozata erre is felhívja a világ figyelmét.

 

A holland mezőgazdasági attasé a Hangyánál

A korábbi egyeztetésnek megfelelően látogatást tett a HANGYA Szövetkezeti Együttműködésnél Ir. Martijn Homan úr a Holland Királyság mezőgazdasági attaséja. A látogatás fő célja olyan együttműködés elősegítése, amelynek célja a HANGYA szövetkezeti rendszerének fejlesztése a holland tapasztalatok alapján. A kidolgozás alatt álló munkaprogram részeként információt cserélnek és közös rendezvényeket tartanak. A holland mezőgazdasági attasé megbízatása Magyarországra is kiterjed.

Forgóeszköz a termelői együttműködéseknek

Forgóeszköz hitel minősített termelői csoportoknak

A minősített termelői csoportok az 1807/2013 (XI.22.) Korm. határozat értelmében jogosulttá váltak az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz hitelprogram igénybevételére. A jogszabályi változás az eddigi kedvezményezetti kör jogosultságát és feltételeit változatlanul megőrzi. A hitelkonstrukció részletei a https://www.mfb.hu/sites/default/files/tesz__termekleiras__2012_08_10.pdf linken tekinthetők meg. a határozatot az alábbiakban közöljük.

A HANGYA az OMÉK 2013 kiállításon

Az OMÉK 2013 nyitónapján, 2013. szeptember 18.-án 14 00 órai kezdettel a HANGYA konferenciát szervez "SZÖVETKEZETEKKEL GAZDAGODNI" címmel. A konferencia helyszíne a Hungexpo I. épület Kerámia terme. A tanácskozás célja: új jogi, közgazdasági és pénzügyi környezet kialakítása a vidék jövőjéért, különös tekintettel a szövetkezeti integráció és ágazatközi kapcsolatok fejlesztésére.

A rendezvény szervezője, a HANGYA Szövetkezetek Együttműködése az "A" pavilon 303/c  standon szeretettel várja a látogatóit az OMÉK 2013 kiállítás időtartama alatt (2013. szeptember 18-tól 22-ig., 10.00-19.00 óráig)

A nyitó napon sorra kerülő konferencia részletes programja:

Takarékszövetkezetek integrációs rendszere

Integrált takarékszövetkezeti rendszer állami segítséggel

 A Magyar Közlöny július 12.-i számában megjelent a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény.

Kezdeményezés termelői együttműködéseket sújtó szabályozás megszüntetésére

 Kezdeményezés

termelői együttműködést érintő méltánytalan szabályozások megszüntetésére.

A termelők közös üzleti tevékenységét jelentős mértékben hátráltatja az a szabályozási szemlélet, amely figyelmen kívül hagyja, hogy a tagok által tulajdonolt TCs-k, TÉSZ-ek, beszerző és értékesítő szövetkezetek árbevételében a tagoktól átvett - és velük az értékesítés során non-profit jelleggel elszámolt- áru értéke ugyanúgy adózási, tagdíjfizetési alapként jelentkezik, mint a tagokéban. Ennek a lényegében termelőket sújtó kettős fizetési kötelezettség megszüntetése érdekében több kezdeményezésünk született kormányzati szervek felé. A törvényi szabályozás érvényesítése érdekében az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnökéhez a következő levéllel fordultunk.

Szövetkezeti konferencia

 Tudományos konferencia

2013. április 4.-én a Gazdálkodás c. folyóirat szerkesztősége egy tematikus szám előkészítése érdekében „Szövetkezés- együttműködés lehetőségei az élelmiszergazdaságban: elmélet és gyakorlat” címmel konferenciát rendezett.

EU költségvetés 2014-2020

Döntött az Európa Tanács

Az EU Tanács 2013. február 7.-8. ülésén döntést hozott az EU 2014-2020 közötti költségvetési keret- tervéről. A döntéshozatali eljárás alapján a pénzügyi keretek véglegesítéséhez még az Európai Parlament döntése is szükséges. Az ü lés előtt már érzékelhető előzetes várakozásaknak megfelelően a kiadási plafon bizottsági javaslatát csökkentette a Tanács úgy, hogy legjelentősebb mértékben az agrárágazati források csökkentésére került sor. A továbbiakban a tervezet összegzését bemutató adat mellett az európai agrár-érdekképviseleti szervezet, a COPA-COGECA állásfoglalást ismertetjük.

Hangya Szövetkezeti Együttműködés: megállapodások a gazdák érdekében

Együttműködési keretmegállapodást írt alá a Hangya Szövetkezeti Együttműködés (Hangya) és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel (OTSZ), az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvánnyal (AVHGA) és a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) MAROS Szervezettel a Hangya közgyűlése után pénteken Budapesten.