Szervezeti hírek

A HANGYA a Magyar Örökség része

Örömmel tájékoztatjuk a honlap olvasóit, tagszervezeteinket és barátainkat, hogy a HANGYA Magyar Örökség Díjban részesült. A díj átadására 2010. június 19-én 11 órakor került sor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.A Magyar Örökség-Díjat a díj kuratóriuma erkölcsi elismerésként adományozza. A kitüntetettek egy oklevelet kapnak és egy – a magyar Szent Koronát ábrázoló – jelvényt. A Magyar Örökség Díj feladata, hogy felmutassa azokat az értékeket, amelyek a múltban és a jelenben is hozzájárultak, hozzájárulnak a nemzeti önbecsülés erősítéséhez, gazdagításához.

A díjat Szeremley Béla, a HANGYA elnöke vette át.A rendezvényről készült fényképeket megtekintheti a képgaléria HANGYA könyvtárában. A HANGYA által képviselt értéket és örökséget dr. Nagy Bálint ny. egyetemi tanár méltatta. A laudáció teljes szövege a további díjazottakat is bemutató meghívó után olvasható.

Közösségi Agrárpolitika 2013 után

A Közösségi Agrárpolitika 2013 után

Az EU mezőgazdasági biztosa, Dacian Ciolos társadalmi vitát kezdeményezett a 2013 utáni Közösségi Agrárpolitikáról. A május 20.-án tartott Igazgató Tanácsi ülés vitája tükrében a HANGYA részéről a vitakérdések kapcsán - a terjedelmi korlátokra is tekintettel- az alábbi anyag került megküldésre. 

Amerikai- magyar klub

Amerikai- magyar klub alakuló rendezvény

HANGYA Szövetkezeti kitüntetés 2009

HANGYA szövetkezeti kitüntetés
2009


A HANGYA Igazgató Tanácsa a 2009. október 15.-i ülésén a HANGYA Szövetkezeti kitüntetést adományozta a következő személyeknek és szervezeteknek:

HANGYA közgyűlés

Közgyűlési összegzés

A HANGYA 2009. november 6.-án megtartotta a 2009. évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen Font Sándor úr, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke fejtette ki álláspontját a szövetkezeti jövőről. A közgyűlésre a HANGYA vitaanyagot bocsátott ki, melyben összegezte stratégiáját, hogy a szövetkezetnek, mint a vidéki gazdaság- és foglalkoztatáspolitika nemzeti intézményrendszerének működéséhez milyen ágazatpolitikai döntések, és szabályozási teendők szükségesek.(A vitaanyagot lásd a honlap belső oldalain.) 

A tiszújító közgyűlés ismét Szeremley Bélát választotta elnöknek, alelnökök Adamcsik László, dr. Eke Sándor és Hódi Pál lettek.

A közgyűlésen átadásra kerültek az Igazgató Tanács által adományozott HANGYA szövetkezeti kitüntetések. ( A kitüntetettek névsora a szervezeti hírekben olvasható.)

Közgyűlés

Közgyűlés

2009.november 6.

9:45 - 10:00 Megnyitó és üdvözlés. Levezető elnök

10:00 - 10:30 Beszámoló a HANGYA 2008. évi tevékenységéről, 2009. évi helyzetkép, aktuális feladatok.Szeremley Béla, elnök
                       A Felügyelő Bizottság állásfoglalása a beszámolóról. Lipták László, a Felügyelő Bizottság elnöke

10:30 - 11:00 Vita, határozathozatal

11:00 - 11:30 A szövetkezetek szerepe a vidék és a gazdaság megerősítésében. Font Sándor elnök, Országgyűlés Mezőgazdasági  Bizottság

RAJTUNK A SOR! - A 2011-es magyar EU elnökség szakpolitikai stratégiái

Mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiák az Európai Unióban

A fenti címmel 2009. május 29-én (pénteken) 9:00-tól konferenciasorozat várjuk Önöket.

Helyszín: az MTA budavári épületének díszterme (Budapest, I. ker, Országház u. 28.)

SELF-HELP - A társadalmi és közösségi cselekvés lehetőségei

A társadalmi és közösségi cselekvés lehetőségei címmel az Új Reformkor program keretében, a Társadalomtudományok és Európa-Tanulmányok Intézete, és az MTA Politikai Tudományok Intézete közreműködésével 2009. május 27-én 10:00 órától vitafórumot tartunk, melyre tisztelettel meghívjuk!

Helyszín: MTA TK Kongresszusi terem, Budapest, 1014, Országház u. 28.
A részletes program letölthető az oldalunkról a linkre kattintva.

HANGYA elismerés adományozása

A HANGYA Igazgató Tanácsa a 10 éves jubileum alkalmából figyelembevételével döntött az idei évben adományozásra kerülő HANGYA szövetkezeti elismerésről. Az alapító és ma is aktív szövetkezeti vezetők közül dr. Eke Sándor alelnök úr már a múltévben részesült ezen elismerésben. Az Igazgató Tanács ennek figyelembe vételével hozott döntése alapján a következők részesülnek 2008-ban az elismerésben:

Termelői csoportokkal kapcsolatos FVM rendezvény

Ezúton is felhívjuk tagszervezeteink figyelmét a termelői csoportokkal kapcsolatos FVM rendezvényre.
Az ÚMVP Irányító Hatóságának 4/2009. (I. 27.) közleménye

a termelői csoportok részére tartandó szakmai fórumra történő meghívásról

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (továbbiakban: ÚMVP) Irányító Hatósága nevében tisztelettel meghívom "A termelői csoportok támogatási lehetőségei" címmel tartandó fórumra.