A pálinkafőzdék is állami támogatásban részesülnek

| 2011. június 21.

Az ötezer főnél kevesebb lakosú településeken a támogatható mikrovállalkozások körét a pálinkafőzdékre is ki fogják terjeszteni – közölte V. Német Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.

Hozzátette: így a pálinkafőzdék is hozzájuthatnak az Új Magyarország vidékfejlesztési program mikrovállalkozásokat segítő forrásaihoz. Ez maximum 35 millió forintot jelent, 60-65 százalékos támogatásintenzitás mellett. Jelezte: a pálinkafőzés ösztönzése nemcsak a hagyományok továbbélését jelenti, hanem munkahelyteremtő erő is egyben, példaként említette a gyümölcstermelést. A minőségi gyümölcs pedig nélkülözhetetlen kelléke a jó pálinkának.

Januárban megalakulnak az új vidékfejlesztési, agrár- és élelmiszergazdasági kamarák

| 2011. június 14.

Születőben az élelmiszerlánc biztonságának új intézményei. Napjaink egyre gyakrabban jelentkező és egyre súlyosabb következményekkel járó élelmiszerbotrányai vezetnek el ahhoz a felismeréshez, hogy az élelmezési és élelmiszerbiztonság a nemzetek biztonságának alapeleme. A korábbiaknál nagyobb jelentőséget kap tehát agrár- és élelmiszergazdaságunk súlyos válsága. Ez jelentős részben arra vezethető vissza, hogy az élelmiszerlánc különböző szintjei (termelés, feldolgozás, értékesítés) közti szerves kapcsolatok megszakadtak.

Az Európai Bizottság megemelte a zöldségágazatnak szánt támogatást

Kétszáztíz millió eurót biztosít az unió a zöldségtermelők azonnali megsegítésére - jelentette be Dacian Ciolos uniós biztos. A kártérítés mértéke a 2007-2010 közötti átlagos zöldségértékesítési árak 50 %-a lesz. A TÉSZ-ek (Termelői és Értékesítési Szervezetek) tagjai, az Operatív Programjuk figyelembe vételével, akár 70%-os kárenyhítést is elérhetnek.

Az unió azokat a gazdákat kompenzálja, akik a németországi hasmenésjárvány okozta pánik miatt nem tudták eladni a zöldségeiket. A döntés a gazdák lehető legszélesebb körét érinti, az őstermelőket is.

A kormány ösztönzi a helyi élelmiszerek beszállítását a közétkeztetésbe

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős valamint egészségügyért felelős államtitkára és a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára üdvözli a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa és az oktatási jogok biztosa közös állásfoglalását, mely az egészséges, helyi termékek megjelenését sürgeti a közétkeztetésben.

Újabb támogatással továbbfejleszthető a pacsai baromfifeldolgozó

| 2011. június 6.

A HANGYA hat szövetkezete által létrehozott, a már korábbi pályázati forrásból megépülő  Pacsai Baromfifeldolgozó Üzem 224 millió forint támogatásban részesül a Nemzetgazdasági Minisztérium mikro- és középvállalkozások számára kiírt munahelyteremtő pályázatának keretében.

A Nemzeti Vidékstratégia várhatóan ősszel kerül a parlament elé

| 2011. május 26.

A Nemzeti Vidékstratégia társadalmi vitája a hónap végén lezárul, és a koncepció véglegesítését követően várhatóan ősszel kerül a parlament elé - közölte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára egy keddi budapesti szakmai tanácskozáson.

A Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció Országgyűlési Nyílt Napja

 A Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció Országgyűlési Nyílt Napja 2011. május 18-án került megrendezésre a Vidékfejlesztési Minisztérium Színháztermében. A társadalmi vita nyílt napján Szeremley Béla a HANGYA elnöke az érdekképviseletek és civil szervezetek felkért hozzászólói között tartott előadást, melynek szövege alább olvasható:

Egységes területalapú támogatás

| 2011. április 28.

Tudnivaló a kérelmek benyújtásához

Április 8-tól nyílt lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint további 20 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem véglegesítésére. Az elektronikus kitöltő felületen március 21-től kezdődhetett meg az előzetes munka.