Megtartotta éves közgyűlését a HANGYA

 

 Jobb jövőben bíznak a termelői szervezetek

A HANGYA Szövetkezetek Együttműködése 2018. május 30-án az OKISZ konferenciatermében megtartotta rendes éves közgyűlését. A 2017. évi tevékenység és 2018-as tervek elfogadását követően szakmai programra került sor, amelynek nyitó előadását dr. Feldman Zsolt államtitkár úr tartotta „Új kormány, új lendület” címmel.

A termelői közösségek jobb finanszírozásáért

 Együttműködési megállapodást kötött a HANGYA az MKB Bankkal

A mai napon került sor a két szervezet közötti együttműködési megállapodás aláírására. Az együttműködési megállapodással a két fél kifejezi kölcsönös érdekét a termelői együttműködések gazdálkodási feltételeinek elősegítésében.

Gyászhír Erdélyből

Búcsú Csomós Attilától 

Megrendüléssel értesültönk erdélyi partnerszervezetünktől, az RMGE Marostól, hogy elnökük, Csomós Attila türelemmel viselt betegség után, életének 80. évében elhunyt. A határon túli magyarságért közösen elvégzett munkáinkra is gondolva búcsúzunk, meghajtva távolból is fejünket a Maros megyei gazdákért harcoló Csomós Attila emlékére.

A HANGYA Elnöksége

Újra egységben az agrárágazat és a vidékfejlesztés

Szövetségben a gazdákkal

Megalakult az új kormány, amelyben a tárca Agrárminisztérium néven folytatja tevékenységét, úgy, hogy ismét visszakerül szervezetébe  a vidékfejlesztés feladatköre. Az új miniszter, dr. Nagy István az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága előtt számolt be először a legfontosabb feladatokról.

Termelői csoport intézkedés helyzete

 Tájékoztatás a kormányzati szervezetekkel történt egyeztetésről

2018. április 24.-én a HANGYA kezdeményezésére a Miniszterelnökség, a Földművelésügyi Minisztérium és Magyar Államkincstár képviselői tanácskoztak a HANGYA és a Gabonatermesztő Termelői Csoportok Szövetsége képviselővel.

Termelői csoportoknak ítéltek támogatást

| 2018. április 6.

 a Miniszterelnökség Termelői csoportoknak ítélt támogatást mintegy 5.5 Mrd Ft értékben . A Vidékfejlesztési Programban megjelent pályázata 2014 január 1 utánalakult és elismerésben részesült termelői csoportok létrehozásához és működttéshez kapcsolódó költségek részbeni átvállalásához biztosít támogatást. Az érintett szervezetek az ügyfélkapun keresztül kapnak értesítést.

Újabb termelői csoport tanácskozást hírdet a HANGYA április 5-re

| 2018. április 1.

 

Egyre inkább tarthatatlanná válik a Tcs-k  támogatási ügyének halogatása a Vidékfejlesztési tárca részéről, amely gyakorlatilag a negyedik éve húzza a korrekt válaszadást ennek a vidék fejlesztése és a trermelők jövedelembiztonságát meghatározókérdésben.

A legutóbbi dombovári találkozóra hiába gyült össze mintegy 100 Tcs vezetője , a VF államtitkárság figyelemre sem méltatta a több, mint 15000 gazda képviseletét! Vajon a NAK mit szól mindehhez? - vetődik fel a kérdés.

Termelői csoportok országos tanácskozása március 22-én Dombóváron

| 2018. március 20.

 A HANGYA Szövetkezetek Együttműködése a Gabonatermesztő Termelői Csoportok Szövetségével közösen Dombóvár helyszínnel 2018. március 22-én rendezvényt szervezett. A rendezvény döntése alapján a HANGYA a résztvevők, és szervezők nevében Lázár János miniszterhez fordult a támogatási jogcím késedelmes döntéshozatalával kapcsolatos egyeztetés érdekében, amelynek eredményéről egy 2018. április 5.-re összehívandó értekezlet keretében tájékoztatják a termelői szervezeteket.