A HANGYA szövetkezetei új ZALABAROMFI feldolgozót építenek

A felszámolt Zalabaromfi Zrt.-nek korábban beszállító termelői csoportok összefogtak egy új, saját tulajdonú feldolgozóüzem létrehozására. Dr. Fazekas Sándor miniszter, Vigh László országgyűlési képviselő és a ZÁÉV vezérigazgatója február 11.-én elhelyezte a Pacsai Ipari Parkban felépülő új, termelői tulajdonlású baromfifeldolgozó épületének alapkövét.  A tervek szerint még az idén megkezdődhet a termelés a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-ben.

Több mint két éve indult a felszámolás, majd végleg megszűnt a termelés a Zalaegerszegen levő, volt Zalabaromfi Zrt.-ben. Azonban a termelők, akik nem kis kárt szenvedtek a feldolgozó csődje miatt, már a bezárás előtt szervezkedni kezdtek, nem nyugodtak bele, hogy feldolgozó nélkül maradnak. Új társaságot alakítottak, amely hamarosan komplett, a volt Zalabaromfit megközelítő nagyságrendű vágó- és feldolgozó üzemmel kezd működni.
– Több mint két éve, 2008. szeptember 11-től állt le a vágás Zalaegerszegen. Először csak azt tudtuk biztosan, hogy a Zalabaromfi csökkenteni fogja a termelését. Ezért mi baromfitartók termelői csoportokat, beszerzési és értékesítési szervezeteket (BÉSZ) hoztunk létre, és 2008 júniusában a BÉSZ-ekkel, valamint két takarmánykeverővel megalakítottuk a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-t – emlékszik vissza Bedő Tibor, az új társaság ügyvezetője.
A baromfivágás és feldolgozás leállása nagy veszteségeket okozott a térségbeli baromfi ágazatnak. Egyrészt a kifizetetlen állatállományokkal, másrészt azzal, hogy távolabb kellett szállítani a csirkéket és pulykákat. Voltak olyanok is, akik abbahagyták, vagy felfüggesztették az állattartást, mások alföldi vágóhidak termeltetési rendszereihez csatlakoztak.
– A Zalai Baromfifeldolgozó Kft. arra a termelői háttérre alakult, amely korábban a Zalabaromfival állt kapcsolatban, de később, a termelés felfuttatása után természetesen másokat is fogadunk. A Pacsai Ipari Parkban épülő, 3400 négyzetméteres alapterületű üzemünkben évente 800 ezer pulyka, valamint 2,5-3 millió csirke vágására és feldolgozására ad lehetőséget a betervezett technológia. Egy-egy csirke és pulyka vágóvonal létesül, valamint a hozzájuk tartozó daraboló, csomagoló rész. Mindezt egy műszakonként 5 tonnás kapacitású feldolgozó üzemrész egészíti ki, amelyben töltelék árukat, füstölt, főtt, pácolt termékeket készítünk. Egy kisebb üzemrészben pedig macska- és kutyaeledel készül majd a melléktermékekből, továbbá a termelést kiegészítő előhűtő és fagyasztó is része a feldolgzónak – mondja a leendő üzem paramétereiről az ügyvezető.
Arra a kérdésre, hogy mindez miből valósul meg, Bedő Tibor elmondta, a 1,5 milliárd forintos beruházáshoz még 2008-ban 401 millió forint támogatást nyertek pályázaton. A Zalabaromfi megszűnésekor azonban látszott, hogy az eredeti elképzelésnél jóval nagyobb feldolgozóra lesz szükség, s egy újabb, 415 millió forintos pályázatot adtak be 2009-ben. Ezt azonban az előző agrárkormányzat elutasította, s hiába fellebbeztek, választ sem kaptak rá. Ettől függetlenül jelenleg is számítanak erre az összegre. A projekt indulását OTP-hitel biztosítja, a beruházáshoz, valamint az induló forgóeszközhöz szükséges összegekkel.
A Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-t hat beszerzési és értékesítési szervezet, valamint a Zalacereália Kft. és az Első Zalai Takarmányipari Kft. alapította 270 millió forint törzstőkével. A cég döntően a termelőké, a több mint 90 pulykatartó, s közel 30 csirketartó által létrehozott bész-ek a törzstőke több mint 90 százalékát jegyzik.
Forrás: zalaihirlap.hu