Új lendületet ad a Széchenyi Terv a vidékfejlesztésnek

| 2011. január 20.

 

Új lendületet ad a Széchenyi Terv a vidékfejlesztésnek

Az Új Széchenyi Terv azokra az életképes elképzelésekre épít, amelyek a gazdaság szereplőitől származnak, hiszen az elmúlt fél évben konzultáció folyt a gazdaság megerősítéséhez szükséges lépésekről – mondta Fazekas Sándor Karcagon, ahol a helyi vállalkozók előtt ismertette a Széchenyi Terv agráriummal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos részleteit.
A vidékfejlesztési miniszter kijelentette: a következő 15-20 évben nem élhetünk úgy, ahogyan eddig, sokkal rugalmasabb munkaerőpiacra, jóval nagyobb termelékenységre, hatékonyságra lesz szükség a jövőben, ha Magyarország és Európa versenyképes akar maradni. A tárcavezető beszélt arról is, hogy az új kormány lendülete a Széchenyi Terven is érződik. Gyorsítjuk, egyszerűsítjük az eljárásokat, fele annyi jogszabály, fele akkora terjedelem, fele annyi ügyintézési idő mellett az eddiginél sokkal hatékonyabb támogatási rendszert építünk ki a tárcánál – tette hozzá.

Az Új Széchenyi Tervben kiemelt helyet kaptak a kis- és középvállalkozásokat támogató pályázatok, ha ez a szektor erősödik, akkor új munkahelyek lesznek, és beindul a magyar gazdaság is. A ma kezdődő program 80 pályázatára 500 milliárd forint áll rendelkezésre. Az ÚSZT hét programja közül öt kapcsolódik szorosan a vidékfejlesztéshez: az Egészségipari, a Zöldgazdaság-fejlesztési, a Vállalkozásfejlesztési, a Foglalkoztatási és a Közlekedésfejlesztési Program.
Az Egészségipari Programon belül megtalálhatók a növényházi kertészet fejlesztési lehetőségei, a kertészetek geotermikus-energia alapú energetikai korszerűsítése, és a bio élelmiszerek növényházi kertészetekben történő termesztésének ösztönzése.

A Zöldgazdaság-fejlesztési Program a „zöld mezőgazdaságra” helyezi a hangsúlyt, ami magában hordozza a mezőgazdasági alapanyagok, melléktermékek, megújuló energiaforrások hasznosítását; továbbá előmozdítja az öko- és környezetbarát termékek előállítását. Pályázni lehet olyan technológiák beszerzésére, gyártására, infrastruktúrafejlesztésre, amelyek a mezőgazdasági és erdészeti alapanyagokból, melléktermékekből energiát állítanak elő.

A Vállalkozásfejlesztési Programhoz szervesen kötődik az Agrár Széchenyi Kártya, amelyet nagy várakozás előz meg. A Vállalkozásfejlesztési Program része az „élelmiszeripari vállalkozások támogatása alapprogram”. Fazekas Sándor kijelentette: támogatjuk azokat a fejlesztéseket, amelyek segítségével magasabb hozzáadott értékű, kiemelkedő minőségű, különleges igényeket kielégítő termékeket lehet előállítani.Segítjük az elérhető legjobb technológiák alkalmazását, amelyek garantálják a minőséget, a fenntarthatóságot, az élelmiszerbiztonságot. Pártfogásba vesszük a nagy kézimunka igényű „kézműves” termékek előállításához szükséges beruházásokat, támogatjuk, hogy újraéledjenek a hagyományőrző kisipari tevékenységek. Ez ugyanis nagyban hozzájárul a vidéki családok megélhetéséhez, a vidék életminőségének javításához. Emellett növeli a helyi foglalkoztatást, és megállítja a falvak elnéptelenedését, az elvándorlást.

A Foglalkoztatási Program elsődleges célja, hogy bővüljön a munkaerőkínálat; előmozdítsa a közvetlen munkahelyteremtést, segítse a család és a munka összeegyeztetését, támogassa a munkaerőigényes vállalkozásokat. A Közlekedésfejlesztési Programban pedig a közös raktárbázisok kialakítására nyílik lehetőség – foglalta össze Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Széchenyi Terv agráriumot és vidékfejlesztést érintő elemeit.
 

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium honlapja