A pálinkafőzdék is állami támogatásban részesülnek

| 2011. június 21.

Az ötezer főnél kevesebb lakosú településeken a támogatható mikrovállalkozások körét a pálinkafőzdékre is ki fogják terjeszteni – közölte V. Német Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.

Hozzátette: így a pálinkafőzdék is hozzájuthatnak az Új Magyarország vidékfejlesztési program mikrovállalkozásokat segítő forrásaihoz. Ez maximum 35 millió forintot jelent, 60-65 százalékos támogatásintenzitás mellett. Jelezte: a pálinkafőzés ösztönzése nemcsak a hagyományok továbbélését jelenti, hanem munkahelyteremtő erő is egyben, példaként említette a gyümölcstermelést. A minőségi gyümölcs pedig nélkülözhetetlen kelléke a jó pálinkának.

A Pálinka jövőképe elnevezésű konferencián V. Németh Zsolt elmondta még: tavaly Magyarországon 1,26 millió liter – 50 fokos – pálinkát állítottak elő a kereskedelmi főzdék. A bérfőzdékben mintegy 9 millió liter – 50 fokos – pálinkát főztek. A magánfőzés keretében a bejelentett mennyiség elhanyagolható, 100 liter alatti volt.

Az államtitkár emlékeztetett: 2002 óta pálinkának csak a magyar gyümölcsből, Magyarországon cefrézett, lepárolt, érlelt és palackozott gyümölcspárlat nevezhető. A pálinka ismertségének fokozására jó alkalmat kínált Magyarország uniós soros elnöksége – húzta alá V. Németh Zsolt. Hozzátette: a soros elnökségi rendezvényeken, ahol csak lehetett, pálinkát is kínáltak a résztvevőknek. Az MTI kérdésére V. Németh Zsolt elmondta: külön támogatási programot nem terveznek ugyan ezen a területen, de például a magyar nemzeti vidéki hálózat pályázati pénzeiből is juthat erre a területre.

Piros László, a Pálinka Lovagrend nagymestere arról beszélt: Magyarországon évente mintegy 1,6 millió hektoliterfoknyi – egy hektoliterfok 2 liter 50 fokos alkoholtartalmú italnak felel meg – égetett szesz kerül kereskedelmi forgalomba. Ennek a mennyiségnek a 40 százaléka volt pálinka a múlt évben. Ez utóbbi arány tíz év alatt 5 százalékról emelkedett 40 százalékra – tette hozzá, jelezve a pálinka népszerűségének hazai emelkedését.

A nagymester közölte: a bérfőzött pálinka mennyisége 6 millió hektoliterfok körül mozog, az export mennyisége pedig az összes pálinkamennyiség mintegy 5-10 százaléka. Az éves árbevétel ebben a piaci szegmensben eléri az 50 milliárd forintot.

(forrás: MTI)