A Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció Országgyűlési Nyílt Napja

 A Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció Országgyűlési Nyílt Napja 2011. május 18-án került megrendezésre a Vidékfejlesztési Minisztérium Színháztermében. A társadalmi vita nyílt napján Szeremley Béla a HANGYA elnöke az érdekképviseletek és civil szervezetek felkért hozzászólói között tartott előadást, melynek szövege alább olvasható:

"A HANGYA szövetkezeteinek és tagságának nevében tisztelettel köszöntöm a tanácskozás résztvevőit, külön is a megjelent állami vezetőket és az OGY. tagjait!
A múlt évi választások után összeülő magyar parlament első döntésével nagy többségben fogadta el a NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERÉRŐL szóló határozatát, melynek legfontosabb alapvetése a nemzeti önrendelkezés ügye. Erre épül az ALKOTMÁNY, ahol kiemelkedő és védendő értékeink között szerepel a föld, a víz és környezetünk, hagyományaink őrzése, valamint annak prioritása, hogy „Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és vállalkozás szabadságán alapszik.”
A felsorolt alapértékek jegyében született meg a Vidékfejlesztési Minisztérium 10 éves stratégiája, amely számos, régóta hiányolt olyan kérdéskört felkarolt, mint az élelmiszer önrendelkezés, a hazai élelmiszer-feldolgozás, a családi vállalkozások termékeinek piacravitele, a termelői piacok, a gazdatársulások és ezen belül a hangya- szövetkezés ügye.
Az 1945 óta tartó társadalmi méretű agymosás eredménye lett az a társadalmi tudatvesztés és sokféle téveszme áldozata lett minden idők legsikeresebb magyar gazdasági összefogása a HANGYA. Nem véletlen, hogy még az emlékét is szerették volna kitörölni, és „magyarított” változatú kolhozokkal, szovhozokkal helyettesíteni a földjüktől megfosztott magyar gazdák szabad társulásait.
Ki kell végre mondani az igazságot és rendbe tenni a szövetkezeti törvénykezést elismerve, hogy társadalmi közhaszna alapján az egyének önkéntes szövetkezeti együttműködése különös értéket képvisel. Ezen országos léptékű gazdasági és társadalmi újjászervezési munkában szeretne együttműködni, mindazokkal a HANGYA, akik szívügyüknek tekintik a vidék sorsát..
A globalizálódó Európai Unióban a relatív kicsinységünk mellett, akkor válhatunk naggyá, ha szervezettek leszünk, ha a nyersanyaghoz adott értékteremtő munka jövedelmet, munkahelyeket, megélhetést, piacot biztosít. Ennek jegyében ajánlottunk fel 100 ezer új munkahelyet a Miniszterelnök által ígért egymillió teljesítéséhez.
Orbán Viktor azt mondotta: Magyarország minden települését, minden négyzetméterét egyszerre kell felemelni! Csak ma szövetkezeti hálózat rendszere képes erre! Mi a HANGYA szövetkezeti intézményének hálózati kiépítésével készen állunk ebben hatékonyan közreműködni. Az EU 80 %-ban finanszírozza az általunk elindított termelői csoport és TÉSZ szervezeteket , amelyek bázisán állami program keretében szeretnénk megvalósítani a termelői tulajdonú élelmiszeripart a lehető legszélesebb társadalmi összefogás keretében.
Mindehhez teremtse meg a kormány a feketegazdaság visszaszorításának szabályozási feltételrendszerét! Ehhez a nemzeti stratégiához kérjük a kormány partneri segítségét,hogy legyenek üzletileg együttműködő és közösségépítő társulásokat segítő pályázatok és az ezeket támogató hitelezés!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!"