Felfüggesztik juh- és kecsketartó telepek korszerűsítési pályázatát

| 2017. január 25.

A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a „Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése” című pályázat felfüggesztéséről döntött az irányító hatóság. A közel 4 milliárd forint keretösszegű pályázatra eddig több mint 9 milliárd forint forrásigény érkezett.

A „Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése” című pályázatra a mezőgazdasági mikro-, kis- és közepes méretű termelővállalkozások 2016. május 20-tól kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását. Az irányító hatóság közleménye értelmében erre legkésőbb 2017. január 20-ig lesz lehetőségük. Ezt követően a felhívást – a forráskeret kimerülése miatt – felfüggesztik.

A juh- és kecsketartó gazdaságok versenyképességének javítását, az ágazat foglalkoztatotti számának növelését, valamint az új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatását elősegítő projektek sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az ügyfelek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről és a felfüggesztést megelőzően gondoskodjanak a támogatási kérelem véglegesítéséről, illetve benyújtásáról. A felfüggesztésről és a pályázati felhívás részleteiről a www.palyazat.gov.hu honlapon olvasható bővebb tájékoztatás.

(Miniszterelnökség)