Hangya Szövetkezetek Együttműködésének sajtóközleménye a zöldség-gyümölcs rendkívüli intézkedések kapcsán kialakult helyzettel kapcsolatban

Tagszervezeteinkhez eljutott informális tájékoztatás, valamint az MVH honlapján megjelentek szerint a magyar termelők már nem részesülhetnek a 2014. augusztus 30.-án megjelent EU rendelet által meghatározott 125 millió €-s keretből. Szeptember 10-én Dacian Ciolos mezőgazdasági biztos ugyanis sajtóközleményben jelentette be, hogy a rendkívüli intézkedés végrehajtását felfüggesztették a tagállamok által leadott aránytalanul magas előzetes igények miatt. Az EU biztos sajtóközleménye szerint az eredeti célkitűzések elérése érdekében a Bizottság rövidesen javaslatokat terjeszt elő a rendkívüli intézkedések folytatására. A HANGYA Szövetkezetek Együttműködése az előzmények elemzése alapján javasolja, hogy a magyar kormányzat a beterjesztésre kerülő javaslatok vitája során egyfelől támogassa a keret megemelését, másfelől annak felhasználási feltételei között ragaszkodjon a termelési volumenek alapján – más EU-s keretek elvéhez hasonlóan – országkvóta meghatározásához. Javasoljuk továbbá annak engedélyezését, hogy a piaci zavarok kezelése érdekében az esetlegesen e fölötti igények támogatását – a vonatkozó EU szabályok érvényesítése mellett - nemzeti forrásból lehessen fedezni. Mindezek gördülékeny hazai lebonyolítása érdekében egyidejűleg kezdeményezzük a rászorultaknak történő ingyenes szétosztást terhelő ÁFA kötelezettség megszüntetését. A HANGYA a helyzet értékelésével, és ezzel összefüggő javaslataival kapcsolatos részletes levelét a Földművelésügyi Minisztérium számára eljuttatta. Budapest 2014. szeptember 12.