Stratégiai partnerség a Földművelésügyi Minisztériummal

Megerősített partnerségi viszony 

A Földművelésügyi Minisztérium az előző kormányzati ciklusban kötött stratégia partnerségi megállapodását megerősítette a HANGYA Szövetkezetek Együttműködésével. Az erről szóló okiratot az FM részéről dr. Nagy István miniszterhelyettes adta át a mai napon tartott ünnepség keretében.

A stratégiai partnerségi megállapodás értelmében a Földművelésügyi Minisztérium bevonja a HANGYA szervezetét a jogszabályok és a jogszabályokat megalapozó koncepciók előkészítési munkájában, valamint az elfogadott jogszabályok hatásainak értékelésében annak érdekében, hogy javuljon az érintett ágazatok jogszabályi kereteinek minősége. A partnerség kiemelt területei:

  • a Közösségi Agrárpolitika hatályos, illetve tervezés alatt álló piaci intézkedései, különös tekintettel a termelők szövetkezeti együttműködésének feltételeit elősegítő intézkedésekre;
  • az ágazat piaci, minőségügyi és marketing eszközeit segítő nemzeti szabályozás és intézményrendszer kialakítása, működési feltételei;
  • a Darányi Ignác terv megvalósítása;
  • az ágazatot érintő nemzeti pénzügypolitika és adózás.